2014. július 6., vasárnap

17. fejezet


Mire leértünk a partra, már mindenki arcán boldog, önfeledt mosoly feszült. A homokba leraktuk a táskákat, plédeke, törölközőket és futottunk bele a vízbe. A többiek már derékig álltak benne, nekem azonban csak a bokámig ért a víz. Nos, valamelyest a vízen jártam, nem tudom kinek köszönhetően. A fiúk beljebb mentek, szerintem már lebegtek is, és egy láthatatlan kötél engem is húzott hozzájuk. Sebastian vigyorogva pillantott rám, majd a kötelet (amit ezek szerint ő tartott) elszakította. Nagyot sikítva estem a vízbe. Röhögve jöttem fel, odaúsztam Sebhez és a hátára ugrottam. Forgolódott, de nem bírt lerázni, ezért (mint a minap) egyszerűen hátra dőlt. Nem ért váratlanul a dolog, így még időben ki tudtam csusszanni alóla. Vigyorogva úsztam a felszínre és mély levegőt vettem. Jace és Alec valamin nagyon vigyorogtak a hátam mögött. Hátrafordultam, ajándékként víz ömlött a képembe. Seb egy nagy vízoszlopot tartott a fejem fölött és mikor hátranéztem elengedte. Most ő röhögött hangosan.Odamentem hozzá, az ajkához hajoltam, de mielőtt összeértek volna elhúzódtam és rávigyorogtam. Csalódott képet vágott és már azt hittem megúszom "büntetés" nélkül, mikor megragadta a derekam és a mellkasára rántott. Belemarkolt a hajamba és felhúzta a fejem. Csábosan felrántotta egyik szemöldökét, majd megcsókolt. Erősen. Kíméletlenül. Halkan felnyögetem és éreztem, hogy mosolyog. Ráharaptam az alsó ajkára, hogy ne érezze úgy, ő nyert. Erre felmordult. Most rajtam volt a sor, hogy mosolyogjak.
- Döntetlen - súgtam két csók között.
- Megegyeztünk! - még egyszer megcsókolt és elhúzódott.
Mikor megfordultam Abby és Sarah arcát láttam meg elsőnek. Majd a többiekét. Döbbenten néztek ránk. Opsz... elfelejtettem, hogy nem vagyunk egyedül.
- Khm... ez kicsit bensőséges volt - mondta Alec.
- Kicsit, kicsit - röhögött fel Jace.
- Nem tetszik, nem kell nézni! - vágtam rá gondolkozás nélkül. Seb mögöttem felröhögött.
- Jogos - felelte Sarah komoly hangon, de ő is nagyban mosolygott.
- Mi lenne ha labdáznánk? - kérdezte Lexi, csak hogy témát váltsunk.
- Benne vagyok, de legyen a nehezített - mondta Jace, mire kérdőn néztem rá.
- Minden csaj felül egy pasi nyakába - válaszolt Alec.
- És nem szabad leejteni a labdát - így Jace.
- Én osztom ki, ki-kivel van - mondta Alec.
- Sebbel vagyok - vágtam rá gyors.
- Mi van Édes? Nem vagyok elég jó neked? - kérdezte vigyorogva.
- Jaj, ne butáskodj már! De ha én veled vagyok mi lesz Sebastiannal? - kérdeztem őszinte arccal.
- Hm... róla elfelejtkeztem, ugyanis csak téged látlak - ő is próbált őszintének tűnni, de a szája széle többször, árulkodóan megrándult.
- Hogy te milyen önző vagy! - dorgáltam meg.
- Hát jó! Te vagy Sebbel, Lexi Roberttel, Jace Abby-val, én meg akkor Sarah-val - egyezett bele az előbbi döntésembe.
- Oké, mehet - mondta Abby, aki míg mi beszélgettünk elment a labdáért.
Sebastian leguggolt, én meg a nyakába ugrottam. A többiek is így tettek. Összevigyorogtam a lányokkal. Abby eldobta a labdát Sarahnak. A lány ahogy érte nyúlt kibillentette Alec-t az egyensúlyából és elestek. Hangosan káromkodva jöttek a felszínre.
- Pontozunk? - kérdezte Lexi.
- Aha - bólogatott Jace.
- Oké, egy pontotok van Sarah - mondta Abby.
- Ez még nem számított! - ellenkezett Alec.
- Jó, akkor most kezdjük - egyezett bele Seb.
Sarah visszamászott Alec nyakába és kezdetét vette a játék. Sorra passzoltuk egymásnak a labdát, míg egy nagyobb dobástól hátra borultunk. Seb megfordult, mikor elengedtem és csókot nyomott a számra. Mosolyogva jöttünk a felszínre.
- Na mi van? Örültök, hogy vesztésre álltok? - kötekedett Jace.
- Nem annak haver - vigyorgott Sebastian és megint megcsókolt.
- Pfúj! Gondoljatok már a szinglikre! - morogta Abby.
- Ne legyél már irigy! Nem áll jól! - vágta rá a testvére.
- Gyere csajszi! - hívta Jace. Mikor Abby odafordult Jace lesmárolta. - Na, most már nincs miért irigykedned! - erre a kijelentésre hangos kacagásba kezdtünk.
- Oké, mehet a játék - mondta Jace, mikor már mindenki lenyugodott. 
Folytattuk a "meccset" még egy órán át. A végül Lexi-Robert páros nyert, utána jöttünk mi Sarahékkal, végül Jace és Abby.
Nagyokat nevetve mentünk ki a partra, ott azonban lefagyott a mosoly az arcunkról.