21. fejezet

Nem értettem semmit, ezért úgy döntöttem előbb kérdezek, és csak utána... csak utána lesz, ami lesz.
- Mit akartok? - kérdeztem
- Téged - válaszolt nyájasan Payton.
- Minek?
- Mert kellesz - idegesített a modora, na meg persze az is, hogy nem tudtam meg semmi hasznosat.
- Kifejtenéd bővebben?
- Hjaj, ha ennyire erőlteted... szükségünk van az erődre, egy briliáns tervhez.
- Miért az én mágiám kell?
- Mert erősebb vagy a többieknél.
- Miért hiszed ezt?
- Nem hiszem, tudom. Tudom, hogy édesanyád Rosemary, édesapád meg George Hynde, akik köztudottan nagyon erős boszorkányok. És első nap is láthattuk, hogy örökölted tehetségüket - basszus! Lebuktatott az, hogy Nicket patkánnyá változtattam.
- És? - csikorgattam a fogamat mérgemben. - Elmondanád azt is, minek kell az erőm?
- Hogy valóra váltsam az álmom - vigyorgott Payton.
- Milyen álmaid vannak neked? - kérdeztem mézes-mázas hangon.
- Nagyon tetszetősek - felelt ravasz mosollyal.
- Valóban?
- Valóban! Kinek ne tetszene egy óriási birodalom, jó sok hatalommal.
- Nekem nem, de ez részletkérdés. Minek ehhez az erőm?
- Majd meglátod!
- Mikor?
- Jaj, de türelmetlenek vagyunk! - mondta, majd utasításokat adott ki a többieknek.
- Nos? - igaza volt, türelmetlen vagyok.
- Ha ennyire tudni akarod. Arra - mutatott egy padra. - kikötünk azokkal - mutatott pár mágiával átitatott láncra. - Ezután együttesen leszívjuk a mágiád. A művelet után te egy élőhalott leszel, ha szabad így fogalmaznom. Nem tudsz majd gondolkozni és cselekedni önállóan. Aztán a  mágiádat felhasználjuk.
Ezek után már nem érdekelt, mi lesz a mágiámmal, ha elveszik, ugyanis biztos voltam benne, nem adom meg magam, nem leszek gondolkodásra képtelen ember. Lehet, hogy ez önzően hangzik, hogy nem érdekel a többiek sorsa, pedig de, csak ezen esetben a sajátomat előrébb raktam a fontossági listámon. Bár, ha jobban belegondol az ember, a kettő egy és ugyanazt az eredményt hozza: ha megadom magam, akkor cselekedetre képtelen ember leszek és rossz sorsa lesz a világnak, ha küzdök, akkor megmentem a Földet, legalábbis egy részét, és lehet, hogy meghalok, vagy megszökök. Szerintem így egyszerű a döntés és én is meghoztam.
Anya hangja suttogott a fülemben, így bátran kimondtam a hallottat. Pugio - suttogtam, mire egy tőr jelent meg a kezemben. Áldom az életet, amiért reggel nagy zsebes farmert vettem fel, mert így el tudtam rejteni. Norára néztem, aki az őr szerepét játszotta. És ugyan nem volt mellettem, de tudtam, hogy figyel. Még mindig a lányt néztem, mikor kimondtam magamban a következő igét. Dolore. A tündérány a földön vonaglott a kínok miatt, de nem adott ki egy hangot se. Ezután minden felgyorsult. Nick futott felém, Anya a fülembe suttogott. Prohibere. A vámpírfiú megdermedt, de nem pihenhettem, ugyanis Sebastian támadt rám. Nem volt nála fegyver, így ölre mentünk. Sikerült pár ütést bevinnem, de nagy rész én kaptam tőle. Nem tudtam mit kéne mondanom, mert megölni nem tudtam volna. Elárult, becsapott, hazudott nekem. Még azt is meg merem kockáztatni, hogy mágiát bocsátott rám, de ettől függetlenül nem tudnék végezni vele. Kérlek, Anya! Most segíts! - mondtam magamban. Passum - jött a válasz a ki nem mondott kérdésemre. Kimondtam, mire Sebastian is szenvedve esett össze. Ketten maradtunk. Payton és Én. Gyilkosom megállt tőlem tíz méterre és nem mozdult. Kaján mosoly húzódott a szájára. Most jött el az az idő, hogy kimondjam azt az igét, amit Sebastiannal nem mertem. Morte. Paytonnak holtan kellett volna összeesnie, de csak hátratántorodott. 
- Mit akartál Roxána? Megölni? - nem válaszoltam, mert tudtam, hogy tudja a választ. - Igen, gondoltam. De most itt az idő. Jössz önként vagy erőszakot kell alkalmaznom?
- Nem hagyom, hogy elvedd az erőm! 
- Gondoltam - mondta és elindult felém. Előrántottam a tőrt a zsebemből, mire megtorpant. - Mit akarsz azzal? Megölni? Nem hat rám a mágiád, de tőrrel se tudsz végezni velem.
- Tudom - leeresztettem a tőrt tartó kezem. Tudtam mit fogok tenni, de előtte tudnom kellett. - Miért ölted meg a szüleimet?
- Útban voltak. Már akkor el akartalak kapni, de ott voltak. Ők is meg az az idegesítő Ethan is.
- Akkor miért öltél meg?
- Azt hiszed én voltam? Hah, ugyan már! Édesanyád volt! Azt hitte így megmenthet a végzeted elől, azaz előlem.
- Köszönöm az információt! Viszlát Payton! - felemeltem a tőrt és kimondtam. Venenum. A tőr most már méreggel volt átitatva, így biztos, hogy úgy lesz ahogy akarom. Fogtam a fegyver és minden tétovázás nélkül a szívembe szúrtam. Először nem éreztem semmit, de jött a fájdalom. A méreg belekerült a szervezetembe és égetni kezdte a szöveteimet. Hallottam, hogy Payton káromkodik és azt is észleltem, hogy közelít hozzám, de mindezt úgy, mintha víz alatt lennék. Vért köhögtem fel, szememet nem bírtam nyitva tartani. Beszívtam a levegőt, ezúttal utoljára. Szívem megszűnt dobogni.

20. fejezet

Nem tudom mennyi ideig öleltük egymást, csak azt, hogy már nagyon hiányzott édesanyám ölelése. Felemelte könnyáztatta arcát a vállamról és megpuszilta a homlokom.
- Jól vagy, édesem? - kérdezte, mikor látta, hogy én is sírok.
- Jól, csak nagyon hiányoztál! Miért nem jelentkeztél hamarabb?
- Nem tudtam, kellett hozzá a te mágiád is.
- Miért? Mikor álmodtam, akkor is a te szemszögedből láttam a képeket.
- Akkor láttad a jelet a falon, azt én bűvöltem meg, miután észrevettem, hogy rémálmod van tőle. Tudtam, hogy meg fogod nézni, mert érdekel, hogy mi történt aznap. Így jeleztem, hogy van segítséged.
- A karkötő miért blokkolt először?
- Nem tudtam, hogy te vagy az, és nem akartam, hogy bárki lássa a történteket. Tudod ki a gyilkosunk?
- Nem, csak azt, hogy  a Házban van. Te tudod?
- Nem. Nem emlékszem az arcukra, csak a testfelépítésükre.  Magasak és izmosak. A ruhájuk alapján magas rendben vannak, azaz, a Főnök közeli emberei.
- Ketten voltak?
- Igen. Szerintem testvérek voltak, de nem vagyok 100%-ban biztos benne. Ne bízz meg senkiben, nem mindenki az, aminek mutatja magát.
- Ezt hogy érted?
- Valaki hazudik neked. Nem tudom ki, mert védve vannak a falak, nem működik itt a fekete mágia. Szívem! A saját érdekedben, nem bízz meg senkiben. Nem mondanak el neked sok mindent, de nagyon is sokat tudnak, rólad is. Mindent - mondta nagyon komoly hangon.
- Mindent? - ha mindent tudnak, akkor tényleg nincs valami rendeben.
- Mindent. Vigyázz magadra és ha hívlak válaszolj, kérlek. Figyelni fogom a Házat, ha valamit észreveszek azonnal jelzek.
- Menned kell?
- Igen, mert ha sokáig itt vagyok az érződni fog és lebuksz. Rólam se beszélj senkinek.
- Jó. Apával meg Ethannal mi van? - szipogtam.
- Nem tudom, amióta feltámadtál nem láttam őket, pedig kerestem őket. Előtte egy házba voltunk egy másik dimenzióban.
- De jól vannak?
- Szerintem igen. Ne aggódj miattuk. Tudnak vigyázni magukra. Mennem kell, drágám! Vigyázz magadra!
- Vigyázni fogok. Szeretlek, Anya!
- Én is téged! Szia! - mondta és halványodni kezdett.
- Szia! - mondtam, de már nem hallotta, mert eltűnt.
Szét akartam nézni a szobába, mert amíg itt volt Anya nem akartam, nehogy eltűnjön, de nem volt rá lehetőségem, mert visszaugrottam a fürdőszobámba. Lehetetlennek tartottam, de tudom, hogy megtörtént. Hogy honnan? A karkötő szalagja átváltozott, és olyan lett mint amilyen az Anyáé volt. Meghosszabbítottam a szalagot, a nyakamba kötöttem és beraktam a pólóm alá. Kiléptem a fürdőből és kisétáltam az erkélyre gondolkozni.
Sorra vettem az új információkat. Anya lelke nem távozott, szóval valami itt tartja még, meg kell tennie valamit. Apa meg Ethan jól van. Fekete mágia ellen védve vannak a falak. A Házban mindent tudnak rólam és a gyilkosaim is itt vannak, mert ezek szerint többen voltak, ráadásul lehet, hogy testvérek. Magasabb rendeben, csak két testvérpár van, akik nem mások, mint Abby&Sarah, meg... meg... Éreztem, hogy lesápadtam, a térdem is megingott, de még időben megkapaszkodtam, nem estem el. Nem! Nem lehet, hogy ennyire átvert. Egy könnycsepp folyt végig az arcomon és hullott le a földre. Tudja, hogy tudok valamit, de nem ölt/ek meg. Valamit akarnak velem és én biztos vagyok benne, hogy inkább meghalok, végleg, minthogy hagyjam, hogy elvegyék az erőmet... 
Kopogtattak. Nem tudhatják meg, hogy rájöttem. Kihúztam magam, megacéloztam az érzéseimet, eltüntettem a könnyeimet és normál hangon kiszóltam:
- Megyek, egy pillanat!
Bementem a fürdőbe és megnéztem magam a tükörbe, hogy elfogadható-e a külsőm. Annak véltem, így nyugodtan kiléptem a szobámból. Sebastian a falnak támaszkodva várt rám.
- Szia! Máris visszajöttetek? 
- Igen, vége a megbeszélésnek és gondoltam megmutatok neked egy nagyon klassz helyet.
- Rendben.
Elindultunk és a könyvtárban kötöttünk ki. Seb elmozdított egy képet a falon, amit eddig észre se vettem, és egy kóddal ellátott zárat kezdett kinyitni. Nagyot sípolt a zár, majd egy titkos ajtót nyílt ki előttünk. Sebastian megfogta a kezem és levezetett a sötétbe. Lassan mentem, mert nem láttam semmit, de Seb megunta az andalgásomat, felkapott a hátára és gyors léptekkel ment tovább. A levegőben por szállt fel, a folyosón áporodott szag volt. Egy nagy ajtó előtt állt csak meg és rakott le. Kinyitotta, majd belökött a szobába. Szemembe fájdalom nyílalt az érős fény miatt, de nem csuktam be. A helyiség akkora volt, mint a könyvtár, csak kínzóeszközökkel volt tele, meg mágiával átitatott láncokkal. Nem láttam bent senkit rajtunk kívül.
- Na, kezdődhet a buli - vigyorgott kajánul.
- Miről beszélsz? - kezdtem megijedni.
- Majd meglátod - kacsintott rám. - Gyertek elő srácok! - erre a szobában megjelent Payton, Nick meg Nora. Payton pofátlanul rám kacsintott.
- Itt a vég Roxána, ezennel végleg.

Díj

Köszönöm  Selly Dusk!

  

Szabályok:

Rakd ki kitől van!

Írj magadról 10 dolgot!

Válaszolj 10 kérdésre!

Tegyél fel 10 kérdést!

Tíz dolog rólam:

1. Szeretem az állatokat
2. Kedvenc állatom  a ló
3. Imádok olvasni
4. Írok még egy történetet, de nincs még fent a neten
5. Szeretek dalszövegeket fordítani
6. Versenyszerűen nép-táncolok a csapatommal
7. Hobbiból lovagolok
8. Öt csontom tört már
9. Ötös tanuló vagyok
10. Kedvenc tantárgyam a biológia

Tíz válasz:

1. Miért kezdted el írni a blogod? – Jött az ihlet és szerettem volna másokkal is megosztani
2. Ismerőseid olvassák a blogod? – Van, aki igen
3. Mi a kedvenc számod? – 18
4. Mit csinálsz a szabadidődben? – Zenét hallgatok, olvasok
5. Mi a kedvenc színed? – Zöld
6. Szoknya vagy nadrág? – Nadrág
7. Szeretsz úszni? – Igen
8. Van testvéred? – Van kettő
9. Miket olvasol? – Nagyrészt fantasy-t és egy-két horrort
10. Sorozatokat nézel-e? – Nem, nincs olyan, ami különösebben lekötne

Tíz kérdés:

1. Miért kezdted el írni a blogod?
2. Egyből begépeled vagy először füzetbe írod a történetet?
3. Mi ad ihletet?
4. Van háziállatod?
5. Könyv vagy film?
6. Milyen blogokat olvasol?
7. Te tervezted a blogod?
8. Mi a hobbid?
9. Kedvenc tantárgyad?
10. Van testvéred?

Akiknek küldöm:

Antónia Vass

Kincső Kauka

April 

 Nicole Speen 

Cindy & Bogi 

Rebeka Bonczos 

 Dodó 

19. fejezet

Sebastian csendeben hallgatta, nem szólt bele. Mire végeztem már nagyon fáradt voltam.
- Minden rendeben lesz! - mondta csendes, hipnotikus hangon.
- Biztos vagy benne?
Nem válaszolt, csak csókot nyomott a homlokomra, felállított és bekísért a szobámba. Befeküdtem az ágyba és hagytam, hogy Seb betakarjon. 
- Ne aggódj! Nem eshet itt bántódásod! - duruzsoló hangja és a takaró melege hamar elaltatott. Reggel éberen keltem fel, letusoltam, felöltöztem és lementem az ebédlőbe. Sebastiant, Paytont és Petert leszámítva mindenki megérkezett már és mindenki evett is. Leültem Jace mellé és elvettem egy szelet kalácsot, meg egy kis vajat.
- Jó reggelt! - köszöntem.
- Neked is! Hogy vagy? - kérdezte Jace.
- Köszi, jól. Te? A többiekkel mi van? Miért nem kellett megvárni Petert?
- Én is. Valamilyen megbeszélésen vannak. Szólt, hogy ma mindenki pihenhet, mert nem lesznek egész nap - válaszolt a kérdéseimre.
- Akkor nem kell ma tanulnom? - reménykedtem.
- Nem.
- Ez az! - örvendeztem.
- Annyira ne örülj! Emlékszel a medálra?
- Melyikre? Amivel elsőnek próbálkoztam alakváltáskor?
- Igen. Meg kéne próbálnod ma vele - fel akartam tenni a kérdést, hogy miért, de időm se volt rá, egyből válaszolt. - A gyakorlás kedvéért.
- Jó! Kaja után az edzőteremben?
- Nem, a könyvtárba.
- Rendeben.
Ezután a reggeli csendeben telt. Az ebédlőből egyből a bibliotékába mentem. Jace utánam tíz perccel érkezett. A kezembe adta a medált és kiadta az utasításokat.
- ... és mehet!
Rákoncentráltam a medálra. Valami történt az elmémben, de nem éreztem, hogy a testem változott volna. Majd egy villanás. Egy arc a sötétben. Egy szó az elmémben. Egy érzés a szívemben. És vége is volt, de ennyiből már tudtam kié a karkötő és biztos voltam benne, hogy senki se tudhatja meg. Összeestem, hogy Jace azt higgye, úgy jártam mint múltkor, de a medált nem engedtem el. Pár perccel később felültem.
- Minden rendeben? Láttál valamit? - kérdezte aggodalmasan.
- Semmit. Te?
- Szintúgy. Még annyit se, mint a múltkor. Add a medált, majd máskor még megpróbálhatod, ha akarod.
- Várj! Szeretném még egyszer megpróbálni - kérdőn nézett rám. - Még most.
- Jó, de biztos jól vagy? Nem fáj semmid?
- Nem - mondtam gyorsan, de eszébe jutott a szerepjáték, azért gyorsan javított. - Vagyis egy kicsit a fejem, de tűrhető.
- Akkor mehet, de ha rosszul leszel, ne engem okolj!
- Értem és kösz.
Koncentráltam, megint nem változtam, de egy szó bevillant. Mutationem. Mivel tudtam kié a medál, gyors elismételtem magamban, és érezem az alakulást. A kezemben lévő szív a zsebembe került, és egy hamisítványt tartottam a kezembe. Meglepetésemben megingott a térdem és összeestem. Hagytam, hogy az álmedál kicsússzon a kezemből és elguruljon. Jace azonnal mellettem termett és megtámasztotta a hátamat.
- Roxi? Jól vagy? - kérdezte aggódó hangon.
- Neeem - nyújtottam el a szót. - Felmehetek pihenni?
- Menj! - mondta, és felvette a medált. - Kell valami, csak szólj!
- Rendben! Szia! - felálltam és kimentem a könyvtárból. A szobámban bezártam az ajtót, az erkélyajtót, bementem a fürdőbe és bezárkóztam. Elővettem a karkötőt a zsebemből és rákoncentráltam. Sötétség vett körül és tisztult is ki két másodperccel később. Egy üres szobában találtam magam, majd egy test öltött alakot. Nem volt több 165 centinél, és ismerős volt, de az orcája még homályos volt. Pár pillanattal később a  szemem előtt megjelent egy, számomra nagyon kedves arc. Smaragdzöld szeme könnyben úszott, mikor meglátott. Telt ajkai remegtek, de a szája széle felfelé kunkorodott. Odalépett hozzám és szorosan megölelt.
- Jaj Drágám! Annyira hiányoztál! - viszonoztam az ölelést, fejem a vállgödrébe fúrtam és úgy suttogtam:
- Te is Anya!

18. fejezet

Payton várt ránk a maga társaságával és elég dühösnek tűnt.

- Sziasztok! Jöttök úszni? - dobta be a mosolyát Abby.

- Sziasztok! Kösz, de nem - utasította el Nick.

- Sebastian? Miért nem órán vagy a mi kis Roxánánkkal? - kérdezte Pay.

- Mindenkinek jár egy kis szünet!

- Igen? És én mikor kapom meg?

- Tudtommal nincs sok dolgod, legalábbis Peter csak a szokásost mondta, amit évek óta csinálsz már.

- Igen, de te, meg a többiek nagyobb pórázra vagytok engedve! Neked van időd enyelegni, strandolni. Nekem mikor volt?!? Négy éve?

- Majdnem Payton! Roxi érkezése előtt nagyon is sok időt töltöttél romantikázással, lazítással. Most miért nem?

- Hagyjátok már abba! Pay, te ugyanannyit dolgozol, mint eddig. Seb is, annyi különbséggel, hogy ő Roxit tanítja, nem a többieket! - üvöltötte Sarah. Mindenki meghökkenve nézett rá, mire pukedlizett egyet és távozott.

- Köszönöm Payton a kioktatást, de tudom mi a dolgom! - mondta Seb, megfogta a kezem és elvezetett.

- Csak úgy lelépsz?!? Kösz szépen! - háborodott fel Pay.

- C'est la vie! - intett hátra a válla felett Sebastian.

Elsétáltunk a szökőkúthoz és leültünk az egyik padra. A kert gyönyörű volt. A rózsák kinyíltak, a méhek a bimbók körül nyüzsögtek. A többieket nem láttam, nem jöttek utánunk.

- Mi a baja velem? - kérdeztem elkeseredetten.

- Nem tudom, nem is ismer!

- Mindenkit ennyit cseszeget?

- Nem, rád valamiért nagyon pikkel. Másokkal sincs jóba különösebben, de őket békén hagyja.

Nagyot sóhajtottam és szétnéztem az udvaron. A szemem sarkából mozgást láttam, de mire odakaptam a fejem, már eltűnt az okozója. Csak a P betűs jelképet láttam a falon. Most valamiért nem borzongtam meg a látványától. Sőt... a látványa megnyugtatott.
A délután további része hamar eltelt. Vacsora után letusoltam és lefeküdtem aludni. De nem jött álom a szememre. Helyette képkockák ugráltak a szemem előtt a múltról. Képek a születésem után, az első lépésemről, az első szülinapomról, az első sikeres varázsaltomról, az első napomról az oviban, az első órámról a suliba, a pillanatról, mikor megláttam Ethant. Kép az első randinkról, az első csókunkról. Családi vacsorákról, a karácsonyunkról, a szülinapi tortámról, de a szülinapomról nem csak az az egy kép lett. A pillanat, mikor Apa kinyitotta az ajtót, mikor bejöttek az emberek, mikor Ethan hátába beleállt a kés, mikor Apa összeesett, mikor én meghaltam. De mindezt nem a saját szemszögemből láttam. Valaki azt szeretné, ha emlékeznék. De ki lehet? Velem van, vagy ellenem?

Hangosan ziháltam és izzadságban úsztam. Kisétáltam az erkélyre és csak néztem ki a messzeségbe. Nem tudom, mióta álltam ott, de épp indultam volna vissza a szobámba, mikor Sebastian a derekamnál fogva a mellkasára vont. Megkönnyebbülten sóhajtottam, hogy nem vagyok már egyedül és megfordultam a karjaiban. Csókot nyomott a homlokomra és védelmezően átkarolt.

- Rémálmod volt?

- Nem lehet annak nevezni...

- Ühm... és min gondolkoztál?

Elmondhatom neki? Bízom benne annyira? Szeretem annyira? Mert abban, hogy szeretem biztos vagyok. Nem terhelné a hír, hogy a gyilkosom a házban van, hogy...

- Nekem elmondhatod - unszolt kedvesen.

Így hát, hallgatva rá elmondtam neki az álmaim tartalmát, a felfedezésemet és, hogy valaki ma újabb kérdéseket vetett fel.