Epilógus

Nem tudtam hol vagyok, csak azt, hogy jó helyen. Nem tudtam miért érzek így, csak azt, hogy biztonságban vagyok. Nem láttam senkit, de tudtam, hogy körülvesznek. Szellemek, de nem ártóak. Testetlen lelkek, kiknek valami dolga volt még, így nem távozhattak végleg. Bámultak, mert azt hitték, én vagyok, aki megmenti őket és elmehetnek. Sokan voltak körülöttem, rengeteg ismeretlen arc. Egy idős ember, botra támaszkodva, egy kislány a biciklién ülve, egy egy emós lány, ki barátja kezét szorongatta és még sorolhatnám. Elszomorodtam, mert nem láttam a szüleimet, majd egy ibolyakék szemet vettem észre. Arcát kapucni takarta, de így is tudtam ki az. Intette egyet a fejével, jelzett, hogy kövessem. Mentem utána, követtem az erdőn át, amit eddig észre sem vettem. Egy nagy fa alatt megállt és felmutatott. Felnéztem és egy nagy faházat láttam, majd kérdőn fordultam felé. Ethan, közelebb jött valamikor, ugyanis most a mellkasával álltam szemben. Felemeltem a fejem és mosolygós, de könnyel teli szemmel találtam szembe magam. Először a szememet nézte, majd mikor meglátta, hogy nedves az, tekintete lejjebb vándorolt és a számon állt meg. Lábujjhegyre álltam és karommal a nyakába csimpaszkodtam. Vártam és ős is,majd egyszerre hajoltunk közelebb és csókoltuk meg egymást. Megragadta a derekam és közelebb húzott magához, mire szenvedélyesebben csókoltam.
- Hiányoztál! - suttogta az ajkaimra.
- Te is! Nagyon! - ajkunk összeforrt, az idő mintha megállt volna. De nem. Hangos torokköszörülés vetett véget csókjainknak. Ethan karja megmerevedett a derekamon, de mikor meglátta ki van mögöttem ellazult és az illető felé tolt. Megfordultam és Apával találtam szemben magam. Nagyot sikkantottam és a nyakába ugortam. Nevetve karolt át, de kacagását nemsokára szipogás vette át.
- Drága Roxim! - motyogta a hajamba. - Nagyon hiányoztál!
- Te is nekem, Apa.
- Gyere, menjünk édesanyádhoz! - megragadta a kötelet, ami a fáról lógott le és megrántotta. Egy kötéllétra esett le. Előretolt és intett, hogy menjünk fel. Felmásztam és egy szépen berendezett szobában találtam magam. Anya egy kanapén aludt, mire odamentem mellé és arcon csókoltam. Mocorogni kezdett és mikor kinyitotta a szemét széles mosollyal az arcán ölelt meg. Potyogtak a könnyeink, és csak öleltük egymást. Apa meg Etha is csatlakozott egy idő után, de ők már nem sírtak. Anya is hamar megnyugodott.
- Ügyes vagy! Jól cselekedtél, nem tudtuk volna legyőzni Paytont, ha megkapja az erőd! El sem hiszem, hogy a lányom feláldozta magát...
- Nyugalom, Anya! Megtettem és örülök, hogy nem lettem egy agyhalott zombi - csitítgattam.
- Jaj, sajnálom, csak annyira örülök, hogy itt vagy velünk!
- Nyugalom, gyere Rose, hagyjuk magukra a fiatalokat!
- Jó, jó - mondta Anya és elment Apával egy másik szobába. Ethan az ölébe ültetett és megbeszéltük, kivel mi történt. Elmondta, hogy nem haragszik, azért, mert Sebastiannal voltam, mert tudta, hogy bűbájt szórt rám. Teljesen ledöbbentem azon, hogy így megbocsátott, de örültem is neki. A beszélgetés csókolózásba ment át, majd Anya üvöltött, hogy ideje vacsorázni. Megfogtam barátom kezét, és bementünk a konyhába, ahol Anya várt már ránk. Leültem Ethannal szembe és a szüleim is helyet foglaltak. Beszélgettünk és minden olyan volt, mintha meg se történt volna, ami megtörtént. Nem voltunk halottak, testetlen lelkek, csak egy boldog család, kik együtt töltik az estéjüket. Nem voltak boszorkányok, sem gyilkosok, csak mi. Nem voltam mártír, csak egy lány. Csak egy lány, ki életét áldozta, hogy ne a gonosz nyerjen, ki már másodjára halt meg, de ezúttal boldogan. Boldogan, mert számára a történet happy end-vel végződött.

21. fejezet

Nem értettem semmit, ezért úgy döntöttem előbb kérdezek, és csak utána... csak utána lesz, ami lesz.
- Mit akartok? - kérdeztem
- Téged - válaszolt nyájasan Payton.
- Minek?
- Mert kellesz - idegesített a modora, na meg persze az is, hogy nem tudtam meg semmi hasznosat.
- Kifejtenéd bővebben?
- Hjaj, ha ennyire erőlteted... szükségünk van az erődre, egy briliáns tervhez.
- Miért az én mágiám kell?
- Mert erősebb vagy a többieknél.
- Miért hiszed ezt?
- Nem hiszem, tudom. Tudom, hogy édesanyád Rosemary, édesapád meg George Hynde, akik köztudottan nagyon erős boszorkányok. És első nap is láthattuk, hogy örökölted tehetségüket - basszus! Lebuktatott az, hogy Nicket patkánnyá változtattam.
- És? - csikorgattam a fogamat mérgemben. - Elmondanád azt is, minek kell az erőm?
- Hogy valóra váltsam az álmom - vigyorgott Payton.
- Milyen álmaid vannak neked? - kérdeztem mézes-mázas hangon.
- Nagyon tetszetősek - felelt ravasz mosollyal.
- Valóban?
- Valóban! Kinek ne tetszene egy óriási birodalom, jó sok hatalommal.
- Nekem nem, de ez részletkérdés. Minek ehhez az erőm?
- Majd meglátod!
- Mikor?
- Jaj, de türelmetlenek vagyunk! - mondta, majd utasításokat adott ki a többieknek.
- Nos? - igaza volt, türelmetlen vagyok.
- Ha ennyire tudni akarod. Arra - mutatott egy padra. - kikötünk azokkal - mutatott pár mágiával átitatott láncra. - Ezután együttesen leszívjuk a mágiád. A művelet után te egy élőhalott leszel, ha szabad így fogalmaznom. Nem tudsz majd gondolkozni és cselekedni önállóan. Aztán a  mágiádat felhasználjuk.
Ezek után már nem érdekelt, mi lesz a mágiámmal, ha elveszik, ugyanis biztos voltam benne, nem adom meg magam, nem leszek gondolkodásra képtelen ember. Lehet, hogy ez önzően hangzik, hogy nem érdekel a többiek sorsa, pedig de, csak ezen esetben a sajátomat előrébb raktam a fontossági listámon. Bár, ha jobban belegondol az ember, a kettő egy és ugyanazt az eredményt hozza: ha megadom magam, akkor cselekedetre képtelen ember leszek és rossz sorsa lesz a világnak, ha küzdök, akkor megmentem a Földet, legalábbis egy részét, és lehet, hogy meghalok, vagy megszökök. Szerintem így egyszerű a döntés és én is meghoztam.
Anya hangja suttogott a fülemben, így bátran kimondtam a hallottat. Pugio - suttogtam, mire egy tőr jelent meg a kezemben. Áldom az életet, amiért reggel nagy zsebes farmert vettem fel, mert így el tudtam rejteni. Norára néztem, aki az őr szerepét játszotta. És ugyan nem volt mellettem, de tudtam, hogy figyel. Még mindig a lányt néztem, mikor kimondtam magamban a következő igét. Dolore. A tündérány a földön vonaglott a kínok miatt, de nem adott ki egy hangot se. Ezután minden felgyorsult. Nick futott felém, Anya a fülembe suttogott. Prohibere. A vámpírfiú megdermedt, de nem pihenhettem, ugyanis Sebastian támadt rám. Nem volt nála fegyver, így ölre mentünk. Sikerült pár ütést bevinnem, de nagy rész én kaptam tőle. Nem tudtam mit kéne mondanom, mert megölni nem tudtam volna. Elárult, becsapott, hazudott nekem. Még azt is meg merem kockáztatni, hogy mágiát bocsátott rám, de ettől függetlenül nem tudnék végezni vele. Kérlek, Anya! Most segíts! - mondtam magamban. Passum - jött a válasz a ki nem mondott kérdésemre. Kimondtam, mire Sebastian is szenvedve esett össze. Ketten maradtunk. Payton és Én. Gyilkosom megállt tőlem tíz méterre és nem mozdult. Kaján mosoly húzódott a szájára. Most jött el az az idő, hogy kimondjam azt az igét, amit Sebastiannal nem mertem. Morte. Paytonnak holtan kellett volna összeesnie, de csak hátratántorodott. 
- Mit akartál Roxána? Megölni? - nem válaszoltam, mert tudtam, hogy tudja a választ. - Igen, gondoltam. De most itt az idő. Jössz önként vagy erőszakot kell alkalmaznom?
- Nem hagyom, hogy elvedd az erőm! 
- Gondoltam - mondta és elindult felém. Előrántottam a tőrt a zsebemből, mire megtorpant. - Mit akarsz azzal? Megölni? Nem hat rám a mágiád, de tőrrel se tudsz végezni velem.
- Tudom - leeresztettem a tőrt tartó kezem. Tudtam mit fogok tenni, de előtte tudnom kellett. - Miért ölted meg a szüleimet?
- Útban voltak. Már akkor el akartalak kapni, de ott voltak. Ők is meg az az idegesítő Ethan is.
- Akkor miért öltél meg?
- Azt hiszed én voltam? Hah, ugyan már! Édesanyád volt! Azt hitte így megmenthet a végzeted elől, azaz előlem.
- Köszönöm az információt! Viszlát Payton! - felemeltem a tőrt és kimondtam. Venenum. A tőr most már méreggel volt átitatva, így biztos, hogy úgy lesz ahogy akarom. Fogtam a fegyver és minden tétovázás nélkül a szívembe szúrtam. Először nem éreztem semmit, de jött a fájdalom. A méreg belekerült a szervezetembe és égetni kezdte a szöveteimet. Hallottam, hogy Payton káromkodik és azt is észleltem, hogy közelít hozzám, de mindezt úgy, mintha víz alatt lennék. Vért köhögtem fel, szememet nem bírtam nyitva tartani. Beszívtam a levegőt, ezúttal utoljára. Szívem megszűnt dobogni.

20. fejezet

Nem tudom mennyi ideig öleltük egymást, csak azt, hogy már nagyon hiányzott édesanyám ölelése. Felemelte könnyáztatta arcát a vállamról és megpuszilta a homlokom.
- Jól vagy, édesem? - kérdezte, mikor látta, hogy én is sírok.
- Jól, csak nagyon hiányoztál! Miért nem jelentkeztél hamarabb?
- Nem tudtam, kellett hozzá a te mágiád is.
- Miért? Mikor álmodtam, akkor is a te szemszögedből láttam a képeket.
- Akkor láttad a jelet a falon, azt én bűvöltem meg, miután észrevettem, hogy rémálmod van tőle. Tudtam, hogy meg fogod nézni, mert érdekel, hogy mi történt aznap. Így jeleztem, hogy van segítséged.
- A karkötő miért blokkolt először?
- Nem tudtam, hogy te vagy az, és nem akartam, hogy bárki lássa a történteket. Tudod ki a gyilkosunk?
- Nem, csak azt, hogy  a Házban van. Te tudod?
- Nem. Nem emlékszem az arcukra, csak a testfelépítésükre.  Magasak és izmosak. A ruhájuk alapján magas rendben vannak, azaz, a Főnök közeli emberei.
- Ketten voltak?
- Igen. Szerintem testvérek voltak, de nem vagyok 100%-ban biztos benne. Ne bízz meg senkiben, nem mindenki az, aminek mutatja magát.
- Ezt hogy érted?
- Valaki hazudik neked. Nem tudom ki, mert védve vannak a falak, nem működik itt a fekete mágia. Szívem! A saját érdekedben, nem bízz meg senkiben. Nem mondanak el neked sok mindent, de nagyon is sokat tudnak, rólad is. Mindent - mondta nagyon komoly hangon.
- Mindent? - ha mindent tudnak, akkor tényleg nincs valami rendeben.
- Mindent. Vigyázz magadra és ha hívlak válaszolj, kérlek. Figyelni fogom a Házat, ha valamit észreveszek azonnal jelzek.
- Menned kell?
- Igen, mert ha sokáig itt vagyok az érződni fog és lebuksz. Rólam se beszélj senkinek.
- Jó. Apával meg Ethannal mi van? - szipogtam.
- Nem tudom, amióta feltámadtál nem láttam őket, pedig kerestem őket. Előtte egy házba voltunk egy másik dimenzióban.
- De jól vannak?
- Szerintem igen. Ne aggódj miattuk. Tudnak vigyázni magukra. Mennem kell, drágám! Vigyázz magadra!
- Vigyázni fogok. Szeretlek, Anya!
- Én is téged! Szia! - mondta és halványodni kezdett.
- Szia! - mondtam, de már nem hallotta, mert eltűnt.
Szét akartam nézni a szobába, mert amíg itt volt Anya nem akartam, nehogy eltűnjön, de nem volt rá lehetőségem, mert visszaugrottam a fürdőszobámba. Lehetetlennek tartottam, de tudom, hogy megtörtént. Hogy honnan? A karkötő szalagja átváltozott, és olyan lett mint amilyen az Anyáé volt. Meghosszabbítottam a szalagot, a nyakamba kötöttem és beraktam a pólóm alá. Kiléptem a fürdőből és kisétáltam az erkélyre gondolkozni.
Sorra vettem az új információkat. Anya lelke nem távozott, szóval valami itt tartja még, meg kell tennie valamit. Apa meg Ethan jól van. Fekete mágia ellen védve vannak a falak. A Házban mindent tudnak rólam és a gyilkosaim is itt vannak, mert ezek szerint többen voltak, ráadásul lehet, hogy testvérek. Magasabb rendeben, csak két testvérpár van, akik nem mások, mint Abby&Sarah, meg... meg... Éreztem, hogy lesápadtam, a térdem is megingott, de még időben megkapaszkodtam, nem estem el. Nem! Nem lehet, hogy ennyire átvert. Egy könnycsepp folyt végig az arcomon és hullott le a földre. Tudja, hogy tudok valamit, de nem ölt/ek meg. Valamit akarnak velem és én biztos vagyok benne, hogy inkább meghalok, végleg, minthogy hagyjam, hogy elvegyék az erőmet... 
Kopogtattak. Nem tudhatják meg, hogy rájöttem. Kihúztam magam, megacéloztam az érzéseimet, eltüntettem a könnyeimet és normál hangon kiszóltam:
- Megyek, egy pillanat!
Bementem a fürdőbe és megnéztem magam a tükörbe, hogy elfogadható-e a külsőm. Annak véltem, így nyugodtan kiléptem a szobámból. Sebastian a falnak támaszkodva várt rám.
- Szia! Máris visszajöttetek? 
- Igen, vége a megbeszélésnek és gondoltam megmutatok neked egy nagyon klassz helyet.
- Rendben.
Elindultunk és a könyvtárban kötöttünk ki. Seb elmozdított egy képet a falon, amit eddig észre se vettem, és egy kóddal ellátott zárat kezdett kinyitni. Nagyot sípolt a zár, majd egy titkos ajtót nyílt ki előttünk. Sebastian megfogta a kezem és levezetett a sötétbe. Lassan mentem, mert nem láttam semmit, de Seb megunta az andalgásomat, felkapott a hátára és gyors léptekkel ment tovább. A levegőben por szállt fel, a folyosón áporodott szag volt. Egy nagy ajtó előtt állt csak meg és rakott le. Kinyitotta, majd belökött a szobába. Szemembe fájdalom nyílalt az érős fény miatt, de nem csuktam be. A helyiség akkora volt, mint a könyvtár, csak kínzóeszközökkel volt tele, meg mágiával átitatott láncokkal. Nem láttam bent senkit rajtunk kívül.
- Na, kezdődhet a buli - vigyorgott kajánul.
- Miről beszélsz? - kezdtem megijedni.
- Majd meglátod - kacsintott rám. - Gyertek elő srácok! - erre a szobában megjelent Payton, Nick meg Nora. Payton pofátlanul rám kacsintott.
- Itt a vég Roxána, ezennel végleg.

Díj

Köszönöm  Selly Dusk!

  

Szabályok:

Rakd ki kitől van!

Írj magadról 10 dolgot!

Válaszolj 10 kérdésre!

Tegyél fel 10 kérdést!

Tíz dolog rólam:

1. Szeretem az állatokat
2. Kedvenc állatom  a ló
3. Imádok olvasni
4. Írok még egy történetet, de nincs még fent a neten
5. Szeretek dalszövegeket fordítani
6. Versenyszerűen nép-táncolok a csapatommal
7. Hobbiból lovagolok
8. Öt csontom tört már
9. Ötös tanuló vagyok
10. Kedvenc tantárgyam a biológia

Tíz válasz:

1. Miért kezdted el írni a blogod? – Jött az ihlet és szerettem volna másokkal is megosztani
2. Ismerőseid olvassák a blogod? – Van, aki igen
3. Mi a kedvenc számod? – 18
4. Mit csinálsz a szabadidődben? – Zenét hallgatok, olvasok
5. Mi a kedvenc színed? – Zöld
6. Szoknya vagy nadrág? – Nadrág
7. Szeretsz úszni? – Igen
8. Van testvéred? – Van kettő
9. Miket olvasol? – Nagyrészt fantasy-t és egy-két horrort
10. Sorozatokat nézel-e? – Nem, nincs olyan, ami különösebben lekötne

Tíz kérdés:

1. Miért kezdted el írni a blogod?
2. Egyből begépeled vagy először füzetbe írod a történetet?
3. Mi ad ihletet?
4. Van háziállatod?
5. Könyv vagy film?
6. Milyen blogokat olvasol?
7. Te tervezted a blogod?
8. Mi a hobbid?
9. Kedvenc tantárgyad?
10. Van testvéred?

Akiknek küldöm:

Antónia Vass

Kincső Kauka

April 

 Nicole Speen 

Cindy & Bogi 

Rebeka Bonczos 

 Dodó 

19. fejezet

Sebastian csendeben hallgatta, nem szólt bele. Mire végeztem már nagyon fáradt voltam.
- Minden rendeben lesz! - mondta csendes, hipnotikus hangon.
- Biztos vagy benne?
Nem válaszolt, csak csókot nyomott a homlokomra, felállított és bekísért a szobámba. Befeküdtem az ágyba és hagytam, hogy Seb betakarjon. 
- Ne aggódj! Nem eshet itt bántódásod! - duruzsoló hangja és a takaró melege hamar elaltatott. Reggel éberen keltem fel, letusoltam, felöltöztem és lementem az ebédlőbe. Sebastiant, Paytont és Petert leszámítva mindenki megérkezett már és mindenki evett is. Leültem Jace mellé és elvettem egy szelet kalácsot, meg egy kis vajat.
- Jó reggelt! - köszöntem.
- Neked is! Hogy vagy? - kérdezte Jace.
- Köszi, jól. Te? A többiekkel mi van? Miért nem kellett megvárni Petert?
- Én is. Valamilyen megbeszélésen vannak. Szólt, hogy ma mindenki pihenhet, mert nem lesznek egész nap - válaszolt a kérdéseimre.
- Akkor nem kell ma tanulnom? - reménykedtem.
- Nem.
- Ez az! - örvendeztem.
- Annyira ne örülj! Emlékszel a medálra?
- Melyikre? Amivel elsőnek próbálkoztam alakváltáskor?
- Igen. Meg kéne próbálnod ma vele - fel akartam tenni a kérdést, hogy miért, de időm se volt rá, egyből válaszolt. - A gyakorlás kedvéért.
- Jó! Kaja után az edzőteremben?
- Nem, a könyvtárba.
- Rendeben.
Ezután a reggeli csendeben telt. Az ebédlőből egyből a bibliotékába mentem. Jace utánam tíz perccel érkezett. A kezembe adta a medált és kiadta az utasításokat.
- ... és mehet!
Rákoncentráltam a medálra. Valami történt az elmémben, de nem éreztem, hogy a testem változott volna. Majd egy villanás. Egy arc a sötétben. Egy szó az elmémben. Egy érzés a szívemben. És vége is volt, de ennyiből már tudtam kié a karkötő és biztos voltam benne, hogy senki se tudhatja meg. Összeestem, hogy Jace azt higgye, úgy jártam mint múltkor, de a medált nem engedtem el. Pár perccel később felültem.
- Minden rendeben? Láttál valamit? - kérdezte aggodalmasan.
- Semmit. Te?
- Szintúgy. Még annyit se, mint a múltkor. Add a medált, majd máskor még megpróbálhatod, ha akarod.
- Várj! Szeretném még egyszer megpróbálni - kérdőn nézett rám. - Még most.
- Jó, de biztos jól vagy? Nem fáj semmid?
- Nem - mondtam gyorsan, de eszébe jutott a szerepjáték, azért gyorsan javított. - Vagyis egy kicsit a fejem, de tűrhető.
- Akkor mehet, de ha rosszul leszel, ne engem okolj!
- Értem és kösz.
Koncentráltam, megint nem változtam, de egy szó bevillant. Mutationem. Mivel tudtam kié a medál, gyors elismételtem magamban, és érezem az alakulást. A kezemben lévő szív a zsebembe került, és egy hamisítványt tartottam a kezembe. Meglepetésemben megingott a térdem és összeestem. Hagytam, hogy az álmedál kicsússzon a kezemből és elguruljon. Jace azonnal mellettem termett és megtámasztotta a hátamat.
- Roxi? Jól vagy? - kérdezte aggódó hangon.
- Neeem - nyújtottam el a szót. - Felmehetek pihenni?
- Menj! - mondta, és felvette a medált. - Kell valami, csak szólj!
- Rendben! Szia! - felálltam és kimentem a könyvtárból. A szobámban bezártam az ajtót, az erkélyajtót, bementem a fürdőbe és bezárkóztam. Elővettem a karkötőt a zsebemből és rákoncentráltam. Sötétség vett körül és tisztult is ki két másodperccel később. Egy üres szobában találtam magam, majd egy test öltött alakot. Nem volt több 165 centinél, és ismerős volt, de az orcája még homályos volt. Pár pillanattal később a  szemem előtt megjelent egy, számomra nagyon kedves arc. Smaragdzöld szeme könnyben úszott, mikor meglátott. Telt ajkai remegtek, de a szája széle felfelé kunkorodott. Odalépett hozzám és szorosan megölelt.
- Jaj Drágám! Annyira hiányoztál! - viszonoztam az ölelést, fejem a vállgödrébe fúrtam és úgy suttogtam:
- Te is Anya!

18. fejezet

Payton várt ránk a maga társaságával és elég dühösnek tűnt.

- Sziasztok! Jöttök úszni? - dobta be a mosolyát Abby.

- Sziasztok! Kösz, de nem - utasította el Nick.

- Sebastian? Miért nem órán vagy a mi kis Roxánánkkal? - kérdezte Pay.

- Mindenkinek jár egy kis szünet!

- Igen? És én mikor kapom meg?

- Tudtommal nincs sok dolgod, legalábbis Peter csak a szokásost mondta, amit évek óta csinálsz már.

- Igen, de te, meg a többiek nagyobb pórázra vagytok engedve! Neked van időd enyelegni, strandolni. Nekem mikor volt?!? Négy éve?

- Majdnem Payton! Roxi érkezése előtt nagyon is sok időt töltöttél romantikázással, lazítással. Most miért nem?

- Hagyjátok már abba! Pay, te ugyanannyit dolgozol, mint eddig. Seb is, annyi különbséggel, hogy ő Roxit tanítja, nem a többieket! - üvöltötte Sarah. Mindenki meghökkenve nézett rá, mire pukedlizett egyet és távozott.

- Köszönöm Payton a kioktatást, de tudom mi a dolgom! - mondta Seb, megfogta a kezem és elvezetett.

- Csak úgy lelépsz?!? Kösz szépen! - háborodott fel Pay.

- C'est la vie! - intett hátra a válla felett Sebastian.

Elsétáltunk a szökőkúthoz és leültünk az egyik padra. A kert gyönyörű volt. A rózsák kinyíltak, a méhek a bimbók körül nyüzsögtek. A többieket nem láttam, nem jöttek utánunk.

- Mi a baja velem? - kérdeztem elkeseredetten.

- Nem tudom, nem is ismer!

- Mindenkit ennyit cseszeget?

- Nem, rád valamiért nagyon pikkel. Másokkal sincs jóba különösebben, de őket békén hagyja.

Nagyot sóhajtottam és szétnéztem az udvaron. A szemem sarkából mozgást láttam, de mire odakaptam a fejem, már eltűnt az okozója. Csak a P betűs jelképet láttam a falon. Most valamiért nem borzongtam meg a látványától. Sőt... a látványa megnyugtatott.
A délután további része hamar eltelt. Vacsora után letusoltam és lefeküdtem aludni. De nem jött álom a szememre. Helyette képkockák ugráltak a szemem előtt a múltról. Képek a születésem után, az első lépésemről, az első szülinapomról, az első sikeres varázsaltomról, az első napomról az oviban, az első órámról a suliba, a pillanatról, mikor megláttam Ethant. Kép az első randinkról, az első csókunkról. Családi vacsorákról, a karácsonyunkról, a szülinapi tortámról, de a szülinapomról nem csak az az egy kép lett. A pillanat, mikor Apa kinyitotta az ajtót, mikor bejöttek az emberek, mikor Ethan hátába beleállt a kés, mikor Apa összeesett, mikor én meghaltam. De mindezt nem a saját szemszögemből láttam. Valaki azt szeretné, ha emlékeznék. De ki lehet? Velem van, vagy ellenem?

Hangosan ziháltam és izzadságban úsztam. Kisétáltam az erkélyre és csak néztem ki a messzeségbe. Nem tudom, mióta álltam ott, de épp indultam volna vissza a szobámba, mikor Sebastian a derekamnál fogva a mellkasára vont. Megkönnyebbülten sóhajtottam, hogy nem vagyok már egyedül és megfordultam a karjaiban. Csókot nyomott a homlokomra és védelmezően átkarolt.

- Rémálmod volt?

- Nem lehet annak nevezni...

- Ühm... és min gondolkoztál?

Elmondhatom neki? Bízom benne annyira? Szeretem annyira? Mert abban, hogy szeretem biztos vagyok. Nem terhelné a hír, hogy a gyilkosom a házban van, hogy...

- Nekem elmondhatod - unszolt kedvesen.

Így hát, hallgatva rá elmondtam neki az álmaim tartalmát, a felfedezésemet és, hogy valaki ma újabb kérdéseket vetett fel.

17. fejezet

Mire leértünk a partra, már mindenki arcán boldog, önfeledt mosoly feszült. A homokba leraktuk a táskákat, plédeke, törölközőket és futottunk bele a vízbe. A többiek már derékig álltak benne, nekem azonban csak a bokámig ért a víz. Nos, valamelyest a vízen jártam, nem tudom kinek köszönhetően. A fiúk beljebb mentek, szerintem már lebegtek is, és egy láthatatlan kötél engem is húzott hozzájuk. Sebastian vigyorogva pillantott rám, majd a kötelet (amit ezek szerint ő tartott) elszakította. Nagyot sikítva estem a vízbe. Röhögve jöttem fel, odaúsztam Sebhez és a hátára ugrottam. Forgolódott, de nem bírt lerázni, ezért (mint a minap) egyszerűen hátra dőlt. Nem ért váratlanul a dolog, így még időben ki tudtam csusszanni alóla. Vigyorogva úsztam a felszínre és mély levegőt vettem. Jace és Alec valamin nagyon vigyorogtak a hátam mögött. Hátrafordultam, ajándékként víz ömlött a képembe. Seb egy nagy vízoszlopot tartott a fejem fölött és mikor hátranéztem elengedte. Most ő röhögött hangosan.Odamentem hozzá, az ajkához hajoltam, de mielőtt összeértek volna elhúzódtam és rávigyorogtam. Csalódott képet vágott és már azt hittem megúszom "büntetés" nélkül, mikor megragadta a derekam és a mellkasára rántott. Belemarkolt a hajamba és felhúzta a fejem. Csábosan felrántotta egyik szemöldökét, majd megcsókolt. Erősen. Kíméletlenül. Halkan felnyögetem és éreztem, hogy mosolyog. Ráharaptam az alsó ajkára, hogy ne érezze úgy, ő nyert. Erre felmordult. Most rajtam volt a sor, hogy mosolyogjak.

- Döntetlen - súgtam két csók között.

- Megegyeztünk! - még egyszer megcsókolt és elhúzódott.

Mikor megfordultam Abby és Sarah arcát láttam meg elsőnek. Majd a többiekét. Döbbenten néztek ránk. Opsz... elfelejtettem, hogy nem vagyunk egyedül.

- Khm... ez kicsit bensőséges volt - mondta Alec.

- Kicsit, kicsit - röhögött fel Jace.

- Nem tetszik, nem kell nézni! - vágtam rá gondolkozás nélkül. Seb mögöttem felröhögött.

- Jogos - felelte Sarah komoly hangon, de ő is nagyban mosolygott.

- Mi lenne ha labdáznánk? - kérdezte Lexi, csak hogy témát váltsunk.

- Benne vagyok, de legyen a nehezített - mondta Jace, mire kérdőn néztem rá.

- Minden csaj felül egy pasi nyakába - válaszolt Alec.

- És nem szabad leejteni a labdát - így Jace.

- Én osztom ki, ki-kivel van - mondta Alec.

- Sebbel vagyok - vágtam rá gyors.

- Mi van Édes? Nem vagyok elég jó neked? - kérdezte vigyorogva.

- Jaj, ne butáskodj már! De ha én veled vagyok mi lesz Sebastiannal? - kérdeztem őszinte arccal.

- Hm... róla elfelejtkeztem, ugyanis csak téged látlak - ő is próbált őszintének tűnni, de a szája széle többször, árulkodóan megrándult.

- Hogy te milyen önző vagy! - dorgáltam meg.

- Hát jó! Te vagy Sebbel, Lexi Roberttel, Jace Abby-val, én meg akkor Sarah-val - egyezett bele az előbbi döntésembe.

- Oké, mehet - mondta Abby, aki míg mi beszélgettünk elment a labdáért.

Sebastian leguggolt, én meg a nyakába ugrottam. A többiek is így tettek. Összevigyorogtam a lányokkal. Abby eldobta a labdát Sarahnak. A lány ahogy érte nyúlt kibillentette Alec-t az egyensúlyából és elestek. Hangosan káromkodva jöttek a felszínre.

- Pontozunk? - kérdezte Lexi.

- Aha - bólogatott Jace.

- Oké, egy pontotok van Sarah - mondta Abby.

- Ez még nem számított! - ellenkezett Alec.

- Jó, akkor most kezdjük - egyezett bele Seb.

Sarah visszamászott Alec nyakába és kezdetét vette a játék. Sorra passzoltuk egymásnak a labdát, míg egy nagyobb dobástól hátra borultunk. Seb megfordult, mikor elengedtem és csókot nyomott a számra. Mosolyogva jöttünk a felszínre.

- Na mi van? Örültök, hogy vesztésre álltok? - kötekedett Jace.

- Nem annak haver - vigyorgott Sebastian és megint megcsókolt.

- Pfúj! Gondoljatok már a szinglikre! - morogta Abby.

- Ne legyél már irigy! Nem áll jól! - vágta rá a testvére.

- Gyere csajszi! - hívta Jace. Mikor Abby odafordult Jace lesmárolta. - Na, most már nincs miért irigykedned! - erre a kijelentésre hangos kacagásba kezdtünk.

- Oké, mehet a játék - mondta Jace, mikor már mindenki lenyugodott. 

Folytattuk a "meccset" még egy órán át. A végül Lexi-Robert páros nyert, utána jöttünk mi Sarahékkal, végül Jace és Abby.

Nagyokat nevetve mentünk ki a partra, ott azonban lefagyott a mosoly az arcunkról.

16. fejezet

Adtak a fiúk 10 perc pihenőt, majd egy fekete sapkát adtak a kezembe. Kis koncentrálás és máris másik testben voltam. Magasabb lettem, izmosabb és... és férfi. Vártam pár másodpercet, de mikor nem jött a halált tartalmazó film odamentem a tükörhöz. Halkan fel sikkantottam, mikor feketébe öltözött Sebastiannal találtam szembe magam. A sapkát ráhúztam a "hajamra" és megállapítottam, hogy nagyon jól áll neki.
Seb és Jace is megnézte az átalakulásomat. Az utóbbi nagyban vigyorgott, gondoltam, biztos ott volt, mikor ez a ruha volt rajta.
Seb felhorkantott.
- Szóval ezért röhögtetek rajtam! Kösz, hogy szóltatok! - dohogott. Értetlenül néztem rá, mire magyarázni kezdte. - Szám-háborúztunk a közeli erdőben és elestem. Azt hittem csak viccelnek a srácok, mikor azt mondják kiszakadt a nadrágom, de akkor már a "mosodába" volt, én meg fáradt voltam és nem ellenőriztem.
- Szóval kilyukadt. A seggénél legalább?
- Aha.
Megfordultam és megnéztem Seb hátsó felét. Khm... nem lehet kritizálni miatta. Az fix. A bal farpofáján egy jókora lyuk díszelgett. Kilátszott a smile-s gatyája.

Vigyorogva fordultam Seb felé.
- Nem nevet! Együtt érez!
- Igenis, uram! - szalutáltam.
- Na, bújj vissza a saját testedbe! Elég egy Sebastiant elviselni - mondta Jace bosszús hangon, de a vigyorával elrontotta a színjátékát.
Odadobtam a sapkát a tulajdonosának, majd átváltoztam.
- A mai mágiatannak ezennel vége. Van egy óra pihenőd, utána kezdünk - mondta Seb.
- Nem megyünk el úszunk addig? - kérdeztem.
- Az ikrek most szabadok, Alec is, a többiek lehet, hogy dolgoznak, de el tudnak jönni, ha akarnak - mondta Jace.
- Seb, csak egy órát? - könyörögve néztem rá.
- Oké, szólok a többieknek, 15 perc múlva a szökőkútnál találkozunk.
Jace elment, én meg Sebhez fordultam.
- Köszönöm! - kezem a nyaka köré fontam, majd megcsókoltam. Megfogta a derekam és közelebb húzott. Lassan, szenvedélyese  megcsókolt, utána homlokát enyémnek támasztotta.
- Szívesen! De egy órát engedek el csak egy nap! - vigyorgott.
- Úristen! A tanárommal randizok! - kaptam színpadiasan a szám elé.
- Nem vagyok elég jó?
- Dehogynem! Megyek összeszedem a cuccomat.
- Menj! - told arrébb, majd belecsípett a fenekembe.
Visszafordultam és adtam neki egy pofont reflexből. Épp csak meglegyintettem, de meglepődött. Akárcsak én.
Kérdőn tekintett rám, mire a helyzetet kihasználva negédesen rámosolyogtam, csókot dobtam felé és kisétáltam a szobából. Seb hitetlenkedve felnevetett és ment ő is dolgára.
Felmentem a szobámba. Bepakoltam egy oldaltáskába egy törölközőt, egy plédet, egy üveg vizet, egy naptejet meg egy magazint. Felvettem egy zöld bikinit, rá egy XXL-es pólót. Strandpapucs plusz napszemüveg és mentem is.
Sebastian a folyosó végén várt rám. Anyám! Ha azt mondanám, hogy nagyon, de nagyon jól néz ki, még akkor se hazudnék. Sötétkék, térdig érő nadrág volt a csípőjére csúsztatva, nyakán egy törölköző lógott, sötét hajába napszemüveg, lában egyszerű papucs. Azt, hogy felső nélkül milyen sexi, inkább nem részletezném.
Átkarolta a vállam, nyomott egy puszit az orrom hegyére és elindultunk. A kútig semmiségekről beszélgettünk. A többiek már ott voltak.
Jace és Alec Sebastianéhoz hasonló nadrágot viseltek, csak más színűt. Ők is nagyon jól néztek ki, de a barátomat nem pipálhatják le. Abby egy lila-rózsaszín csíkos bikinit viselt, Sarah egy piros, csavart felsőt, vett fel fekete alsóval. Lexin egy kék fürdőruha volt, Roberten úszónadrág.
- Sziasztok! - köszöntem oda.
- Sziasztok! Roxi, állati dögös vagy! - dicsért meg Alec.
- Jaja, jó bőr! - így Jace. - De azért megnézném a pólója nélkül!
- Haver! Ne essünk át a ló másik oldalára! Az én csajom, és  ha kérhetném ne flörtölj vele! - szólt rá Seb.
- Oké! Megyünk?
- Aha, nyomás!
Alig tettünk meg pár métert, de Jace már énekelt. Az Oceana - tól az Endless Summer-t dalolta. Ismert szám, így nem csoda, hogy mindenki énekelt vele.

15. fejezet

- Hát ti? - kérdezte Payton, amint felocsúdott a döbbenetből.

- Kint kezdtük el az edzést - válaszolt Seb lazán.

- Táncoltatok? - kérdezte Jace, mire értetlenül néztem rá. - Mármint vízszintes tangóztatok? - mindenki jót nevetett ezen, csak Pay, Nick és Nora nem.

Seb adott egy tockost Jace-nek és közbe válaszolt a kérdésére. Én, hogy zavaromat leplezzem a többiekkel nevettem. Payton odaintette magához Sebastiant, majd veszekedni kezdtek. Kérdőn tekintettem arra, de nem jöttem rá miről folyik a vita. Pár perccel később Seb sétált oda hozzám, majd nyugodtan intett, hogy menjünk átöltözni. Az edzés ezek után ugyan olyan volt, mint szokott, de Seb mintha egy kicsit le lett volna verve. Mikor megkérdeztem mi a baja csak legyintett és folytatta az ütéskombinációt. Furcsálltam, de nem foglalkoztam vele.

Az óra végén Pay lelépett és Seb azonnal felszabadultabban viselkedett. Megfogta a kezem és elindított a szobákhoz. Fél kilencig még volt 25 percünk, ezért kiültünk az erkélyre beszélgetni. Egyszer csak eszembe jutott, hogy veszekedett a tesójával.

- Mit mondott Payton?

- Ahh... A hülyeségeit, hogy miért nem késhetünk, hogy Peter dühös lesz stb..

- Aha.

Ennyibe is maradtunk. A szemem sarkából láttam, hogy engem néz. Rámosolyogtam, majd megnéztem az órám, ami 8:25-öt mutatott. Szóltam Sebnek, hogy ideje indulni. A székeinket egymással szembe raktuk, így mikor hirtelen felálltunk összeütköztünk. Majdnem elestem, de Sebastian elkapott és a mellkasához rántott.

Pulzusom felgyorsult és egy kicsit ki is pirultam. Zavaromat látva elvigyorodott és minden tétovázás nélkül megcsókolt. Rövid, édes csók volt. Nyomtam egy puszit az arcára, majd megfogtam a kezét és elindultunk az ebédlőbe. 

Az ajtó előtt rám mosolygott, majd beléptünk. Mindenki felénk fordult. Mikor szétnézem, akkor láttam meg, hogy Peter is bent van már. Ritka eset.

- Sziasztok! - köszöntünk tökéletes összhangba Sebbel.

Peter elvigyorodott és köszönt. - Hát ti? Együtt?

- Hát mi... együtt - megint egyszerre mondtuk. Keresztapám elnevette magát. Jó volt látni, hogy vidám.

- Mit csináltatok?

- Semmit - feleltük. Erre már mindenki nevetett, beleértve engem is.

- Akkor miért beszéltek így?

- Passz - tökéletes összhang, megint.

Mély levegőt vettem, és hallottam, hogy Seb is így tesz, majd felé fordultam. Ő is felém.

- Ne dumálj!... Csönd!... Tudod mit?... Inkább fogjuk be! - Peter kérdőn tekintett ránk, de min csak megvontuk a vállunkat jelezve, "Ne mi tehetünk róla" .  Ezután a vacsora eseménytelenül telt.

Kilenc óra volt, mire felértünk a szobákhoz. Seb megcsókolt az ajtó előtt, majd ment ő is lefeküdni. Tusolás után olvastam még egy kicsit Simone Elkeles könyvéből, majd elaludtam. 

Álmomba én voltam Brittany, Seb meg Alex. Jó kis álom volt. Megtanultam vezetni, tudtam profin táncolni, és egy nagyon rendes fiúval voltam.

Reggel friss voltam. Felvettem a szokásos stílusú ruhámat, majd kiültem az erkélyre. Seb nyolc előtt 10 perccel kopogott. Lementünk az ebédlőbe, majd ott kezdtünk el beszélgetni.

Mágiatanon az alakváltást tanultuk. Hasznos kis dolognak tűnt.

- Ha valakinek egy személyes tárgy nálunk van, rá kell koncentrálni és ha eléggé figyelsz a testébe kerülsz - magyarázta Sebastian.

- Ha az illető halott ugyanevvel a technikával megkapod az emlékeit, így láthatod a halálának okát, körülményeit - vette át a szót Jace.

- Igen, csak ne ijedj meg, ha véres a ruhád, mert az nem a tiéd, hanem az illetőé. Ha az ember még él, akkor is olyan ruhába leszel, mint ő abban a pillanatban. De mindegy, hogy élő vagy halott testbe vagy, mert ha megtámadnak meg tudnak ölni, mintha csak a sajátodba lennél. Amint távozik a lelked a testedből visszaváltozol - így Seb. - Ha elég tapasztalt vagy akkor a személyes tárgy nélkül is tudsz alakot ölteni, ha már voltál abban a testben.

- Aha, jó ezt tudni.

Ezek voltak az alapvető dolgok, de Jace hozzátette, hogy míg nem szoktam hozzá, addig lehet, hogy fájni fog. - A többségnek csak a feje, de van akinek a csontjai is, és az el is ájult a fájdalomtól a tapasztalatok alapján - magyarázta.

Próbaképpen egy karkötőt adtak. Egy szív alakú medál volt rajta, melyen védő rúnák sorakoztak. Anyának is ilyen ékszere volt, csak fekete szalag helyet vörös tartotta vékony csuklóján.

- Na akkor kezdjük - mondta Seb. - Bármi baj van, csak engedd el és vége.

- Jó.

Rákoncentráltam a medálra. Sötétség vett körül, majd egy fehér villanás, egy vörös hajtinccsel vegyítve. Hirtelen elgyengültem, ezért eldobtam a szívet. A fejembe hasított fájdalomtól megszédültem. Seb elkapott még mielőtt elestem volna, Jace meg a medálért lendült.

- Mi történt? Mit láttál? - kérdezte Sebastian.

-Csak egy fehér foltot egy vörös hajtinccsel. Ti?

- Egy szőke tincset a tiédbe, de ennyi.

Megrázom a fejem elkeseredettemben, de rossz ötlet volt. Fekete foltokat láttam, majd kitisztult a látásom, de a koponyámba lüktetett a fájdalom. 

- Jól vagy?

- Fogjuk rá, de egy aszpirint  jól esne.

Seb csettintett egyet, majd a kezembe nyomott egy tablettát. Bevettem és óvatosan felálltam. Tíz perccel később jól voltam, és újra próbálkoztam, de nem a medállal. A fiúk szerint, majd, ha már megy, akkor megpróbálhatom, mert ők is meg akarták tudni ki a volt tulaj, de nem értek el semmit.

Egy hajkefe volt a kezembe. Rákoncentráltam, majd pár másodperccel később éreztem a változást. Kezeim megnyúltak, lábaim megnőttek, kebleim teltebbek lettek, és fekete haj omlott a vállamra. Az elmémben egy "film" indult el. A földön feküdt a lány. Reszketett, de izzadság csorgott a kezén, lábán valami folyt. Szürkület volt, ráadásul egy sikátorban tartózkodott, így alig láttam valamit, de vérre tippeltem. Egy férfi állt felette, egy óriási bárddal a kezébe. Fény csillant rajta, így láthattam, hogy pengéje ki van élezve. Meglendítette azt, majd levágta a lány fejét. Az egy vértócsa kíséretében arrébb gurult.

Megszédültem a látványtól és fenékre estem. Nem fájt most semmim, de a gyomrom tartalma ki akart jönni. Tartottam magam, és nem engedtem ki. Mélyeket lélegeztem, fejem a két térdem közé nyomtam. Próbáltam nem gondolni a jelenetre, de nehezen ment. Érintést éreztem a vállamon, majd Seb guggolt le mellém és karolt át.

- Minden rendben? - kérdezte Seb kedvesen.

Lassan bólintottam, mert tényleg jobban voltam.

- Ügyes vagy! A többségnek nem sikerül ennyi ideig így maradni első alkalommal.

Ezt bóknak szánta, de a mondandója alapján még mindig a lány testébe voltam. Odahúztam egy tincset a szemem elé. Fekete volt.

- Ejha! Seb, tudsz adni egy tükröt? Kérlek. 

- Persze! - csettintett és egy álló tükör jelent meg a falon.

Felálltam és odamentem. A nyakamon azon a vonalon, ahol a balta lecsapott egy alvadt véres csík húzódott, a hajam sártól és vértől volt ragacsos, körmeim letörtek, beszakadtak, ruhám cafatokban lógott rajtam, vádlimon csontig ható vágás éktelenkedett. A csont szilánkosra volt törve. Nem lettem ismét rosszul, de a saját testemet akartam.

- Mit kell tennem, ha vissza akarok alakulni,

- Képzeld el a saját testedet, és vissza is változol- válaszolt Jace.

- Köszi!

Visszaváltoztam és megkönnyebbülten láttam, hogy nem vagyok félhalott.

14. fejezet

Reggel nagyon kába voltam.
-De fura álmom volt...az óceánparton voltam és...és Sebastiannal csókolóztam...-motyogtam.
Még gondolkoztam ezen, mikor eszembe jutott, hogy nem álom volt. Pipacspiros lettem az emléktől.
Mert jó volt. Boldog voltam. De rengeteg érv szólt, hogy miért ne legyek Sebbel. A gyilkosom a Házban van. Alig ismerem. Nem lenne jó összetörni a szívem, mert akkor ki se mozdulnék a szobámból, jobbik esetben. Rosszabbikban le is lépnék. És még sorolhattam volna. De vannak dolgok amiket egy másik listára írtam volna, ami afelől szólt, hogy jöjjek össze vele. Ne legyünk felszínesek, de tisztába vagyok vele, hogy milyen jól néz ki. Kedves, nem csak velem, másokkal is. Írhattam volna még mindenféle dolgot, köztük azt, hogy jó tanár, kitartó, stb., de nem tettem. Mert van egy-két dolog, ami fontosabb. Szeretek vele lenni, és ha még nem is vagyok szerelmes belé, akkor is nagyon tetszik.
Eldöntöttem, hogyha nem csak véletlen volt a tegnapi csók, akkor adok neki egy esélyt.
Ezzel a gondolattal másztam ki az ágyból, és indultam a fürdőbe. Rendbe szedtem magam, felvettem egy rövid farmert, egy zöld pólót, plusz a kihagyhatatlan Converse cipőt, kiegészítőnek mosolyogtam.
Bementem az ebédlőbe, de Seb nem volt ott. Megint Jace mellé ültem, és mágiatanról cseverésztünk reggeli közben.
Ebédig nem is találkoztam Sebastiannal. Akkor mellém ült. Étkezés közbe minden feléről beszélgettünk, de a srác hangját alig hallottam. A tekintetét viszont végig magamon éreztem.
Kaja után felmentem a szobámba a tankönyvekért, meg levittem azt a könyvet is, amelyiket olvastam, hogy szünetben folytathassam. Mikor leértem a könyvtár üres volt, és még volt 15 percem kezdésig. Kinyitottam a Tökéletes Kémiát (ez az a könyv) és folytattam a történetet.
Nem sokat olvastam még belőle, csak ott tartottam, hogy Alex vezetni tanítja Brittany-t, de nagyon tetszett. Csak sajnálom a srácot, hogy a szeme láttára ölték meg az apját.
Sebastian kereken két órakor érkezett. Közölte, hogy óra után beszélni akar velem.
Érdekes volt az anyag amit egészségtanon vettünk, de nem bírtam 100%-ban figyelni, folyton azon agyaltam, hogy mit akar mondani Seb. Nagyrészt máshol jártam gondolatban, de azt észre vettem, hogy Sebastian is máshogy viselkedik. Mintha zavarba lenne.
Az óra végén Seb indulni készült, de nem hagytam elmenni.
-Mit akartál mondani?
-Ja, tényleg...-megvakarta a tarkóját és az ajkát rágta. -Ami a tegnap estét illeti...
-Igen?
Két percig csend volt, majd sikerült összeszednie a gondolatait.
-Nah, arról van szó, hogy nem tudom, hogy te hogy vagy vele, de én tegnap boldog voltam...mármint az este...
-Hát...a rémálmot leszámítva én is -erre elmosolyodott.
-Ennek örülök. Mivel én jól érzem magam a társaságodba, és abból leszűrve amit te mondtál, gondolom te is az enyémbe...Nem lenne-e kedved órák után lejönni sétálni a partra?
-Jó ötlet...Benne vagyok.
Ettől a mondattól mintha megkönnyebbült volna, sőt, nagyban mosolygott.
-Úgy jó-e, hogy felviszed a könyveket, összekapod az edzéshez szükséges dolgokat, azokat levisszük a terembe, és utána megyünk?
-Legyen. Hol találkozunk?-mosolyogtam rá.
-A szobád előtt.
Miközben beszélgettünk kipakoltam. A Tökéletes Kémia is kikerült a padra. Seb is észrevette.
-Ezt olvasod?
-Aha.
-Tetszik?
-Imádom. Te olvastad már?
-Igen, de nem mond el senkinek.
-Mert?
-Mert, nem épp fiús könyv, jó, vannak benne olyan részek amik azok, de tudod, nagyrészt romantika.
-Aha, neked meg tetszett, és emiatt nem akarod, hogy más is megtudja. Talált(
-Igen-kérdőn nézett rám, mire leesett, hogy még mindig a válaszomra vár.
-Nyugi, nem tudja meg senki.
-Köszönöm.
A másik két óra hamar eltelt. Mikor végeztünk felmentünk a szobákba. Összeszedtem az edzőruhámat, elraktam a könyveimet, és mentem kinyitni az ajtót, ugyanis kopogtattak. Seb állt előttem, kezében egy táskával.
Csendben mentünk le az edzőterembe. Az ajtó melletti sarokba leraktuk a cuccokat, levettük a cipőket, és elindultunk.
Most egy másik ösvényen mentünk le a partra. A kinézete első beütésre, olyan volt, mintha egy kaland-filmből vették volna ki. Szikladarabok tarkították, és nagyon kellett figyelnem, hogy el ne essek. Egyszer megcsúsztam, de Seb elkapta a kezem és megtartott. Így, kézen fogva mentünk le a homokba, de ott se engedett el.

Közbe mindenféléről beszélgettünk. Mágiáról, a múltról, a Házba eltöltött időről, sportról, művészetről...
Végig nagyon jó kedvem volt, és Sebastianon is látszott, hogy ő is így érez.
Levezetett egy öbölbe, ahol már megengedte, hogy a vízbe gyalogoljak. Ő követett, nem akart elengedni.
Úgy sétáltam, hogy beljebb kerüljek. Térdig ért a víz. Ekkor már döntöttem. Lehajoltam, és Sebre csaptam a vizet. Ő visszafröcskölt. Játék közbe nem vettem észre, hogy mélyebb a víz. A köldökömig ért.
Mindkettőnk ruhájából csöpögött a víz. Ha már úgyis vizes vagyok, beljebb is mehetnék úszni-gondoltam. Sebastiannak is valami hasonló járhatott a fejébe, de valamiért nagyon vigyorgott.
A következő percben rájöttem.
Felkapott, a térdem és a hónom alatt tartva beljebb sétált. Mikor a válláig ért a víz megállt. Lejjebb ereszkedett. Belecsimpaszkodtam a nyakába. Eldobott. Volna, de erősen kapaszkodtam, így mikor előre hajított a kezem visszarántott és neki ütköztem. Felnevettem. Seb nem nevetett. Felnéztem rá.
A szemébe ugyanazt láttam, mint tegnap este, de volt még benne valami. A kezét óvatos, lassú mozdulattal a derekamra rakta. Az enyém még mindig a nyakába volt.
Egymás szemébe néztünk, és ekkor jöttem rá mi  volt a tekintetébe. Határozatlanság. Nem tudta, hogy megtegye vagy ne. Így hát én cselekedtem.
Tenyerem feljebb csúsztattam, fejét lejeb húztam, állam felemeltem és a szájához érintettem az ajkam. Épp, hogy csak hozzá értem, de utánam kapott. Közelebb húzott magához, mellkasához szorított. Ajkaival szétnyitotta az enyémet és elmélyítette a csókunkat. Derekamnál fogva felemelt, én meg a lábamat átkulcsoltam csípőjén, és így folytattuk a csókolózást.
-Menni kéne...-súgta két csók között.
Levettem a lábam, már egyedül is talpon maradtam volna, de nem engedett el. Még egyszer megcsókoltam, majd elhúzódtam.
-Menjünk-mondtam, bár nem sok kedvem volt.

-Jó -megcsókolt, majd megfordult. -Ugorj fel, kiviszlek.

-Mehet? -kérdeztem, és mikor bólintott felmásztam a hátára.

Lassan elindult, de én így untam magam. Elkezdtem rugdosni a vizet. Seb így állandóan "eső" alatt volt. Megunta, majd hirtelen leült. Mivel a hátán voltam mentem én is a víz alá. Egy ideig lent tartott, de mikor kapálózni kezdtem felállt, és tovább ment, mintha mi se történt volna. Nevetve billegtem a hátán jobbra-balra. Megbillent és hátra estünk. Zuhanás közben megfordult, így velem szembe volt. Csókot lehelt az ajkamra, majd felhúzott. Megfogta a kezem, majd szó nélkül tovább indult.

-Mit csinálunk edzésen?

-Hmm...mit szólsz futáshoz a part mentén?

-Oké, hány kilométer?

-Tíz, bírni fogod?

-Majd meglátjuk.

Térdig ért a víz már. Átpillantottam Sebre, és láttam, hogy ő is engem néz.

-Na mi van? Tetszik amit látsz?-kérdeztem kihívóan. Alaposan végigmért.

-Hát...Nem rossz. És neked?-vigyorgott rám.

Leplezetlenül megbámulhattam, kár lett volna kihagyni. A pólója rátapadt, kiemelte így izmait. A nadrág is ott tapadt, ahol kell. Ujjaimat forgattam, jelezve, hogy forduljon meg. Megtette. Hát...tetszett a látvány. Haja hátrasimult, kiemelte arcvonalát.

-Khm...nem panaszkodom-odamentem, megfogtam a kezét és húzni kezdtem a part felé. -El fogunk késni.

-Nem baj, én vagyok az edző-ó, az a mosoly.-Programváltozás. Kimegyünk, és így kezdünk futni, az önvédelmi részre megszáradunk és akkor csatlakozhatunk.

-Rendben.

Kimentünk, és elkezdtünk futni. Nem lett meg a tíz kilométer, de így is elfáradtam. Lassan sétáltunk vissza az ösvényre, természetesen kézen fogva. Így is értünk be a terembe, ahol a többiek meglepett tekintetét kellett állnunk.

13. fejezet

Egy hét telt el, és rémálomnak semmi nyoma. Sebastiannal úgy csináltunk, mintha mi se történt volna. A telekinetikát tökéletesítettem, a három magán tantárgyamat is megtanultam. Ami az edzéseket illeti, a többieknek igaza volt. Egész héten izomlázam kínzott, de mostanra elmúlóba volt. A rajzommal hétfő óta nemigen foglalkoztam, túlságosan lekötött, hogy azon gondolkozzak, ki volt a rémálmomba. A jelet azóta se láttam,  de volt egy olyan érzésem, hogyha megint meglátom előjönnek a gyilkossággal kapcsolatos emlékek álmomba.

Ezért ma, edzés előtt megint leültem a szökőkút peremére, és a jelképet kerestem. Meg is lett.

Néztem, néztem, de semmi se történt velem. Nem estem bele a kútba, mint álmomba. Ez a tény megnyugtatott, de tudtam, éjjel megint rémálmom lesz.

Felálltam, és besétáltam a terembe. Csak Seb volt bent.

Órákon kívül nem voltam vele egyedül, és a női megérzéseim szerint beszélni fogunk arról az estéről.

-Szia Roxi! Hogy, hogy ilyen hamar itt vagy?

-Szia! Unatkoztam, gondoltam megnézem ki van itt-hazudtam.

Seb bólintott. Láttam rajta, hogy valamit mondani akar, de nem sikerül megfogalmaznia a kérdést, ezért én törtem meg a csendet.

-Meg akartam már kérdezni, mit kerestél a folyóson mikor rémálmom volt?

-Felébredtem, és nem bírtam visszaaludni, ezért lementem sétálni egyet. Visszafelé jöttem, mikor meghallottalak.

-Értem. Nem tudod, miért nem bírtam talpon maradni?

-Szerintem a sokktól.

-De mikor tőled ijedtem meg, akkor arrébb tudtam futni.

-Akkor a védőösztön hajtott, hogy menekülj. Mikor rájöttél, nincs mitől félned, akkor ért utol a sokk. Ez természetes mindenkinél.

-Aha.

-Szasztok skacok!-jött be Jace.

-Sziasztok! Mizu?-és Alec.

-Semmi különös. Veletek?-kérdeztem.

-Semmi. Halálra unom magam- mondta Alec.-Nem akarsz Jace-vel küzdeni?

-Miért? Azt nem unalmas nézni?

-Viccelsz? Röhejes, ahogy küzdesz, Jace meg nem veszi komolyan, ezért vele küzdj, ne Sebbel.

-Felőlem-vontam vállat.- Jace?

-Benne vagyok Szívi!

Felálltunk a matracra és harcolni kezdtünk. Jace állt nyerésre, de beugrott egy trükk.

Telekinetika segítségével jobb horgot adtam neki. A saját kezével.

A meccsre figyeltem, de azért hallottam, ahogy Alec röhög. Jace teljesen ledöbbent, és mikor felocsúdott mágiát használt. És...itt jön a jó rész.

Gyomorszájba "vágtam" magam és összegörnyedtem, hogy ne látszódjon, röhöghetnékem van. Jace magabiztosan állt, kezeit maga mögé rakta. A saját csuklóját fogta, ezért erősítettem a szorításon, de csak úgy, hogy neki ne tűnjön fel. Felálltam és közelebb botorkáltam. Küzdőtársam azt tervezte, hogy kirúgatja a saját lábam, mágiával. El is indítottam a mozdulatot, de nem én estem össze végül. Ágyékon rúgtam, nem erősen, de nem is védekezett. Összegörnyedt és engem átkozott.

Alec a hasát fogva röhögött, és én is közel álltam ahhoz, hogy felnevessek, de csak mosolyogtam. Sebastian csodálkozva nézett rám.

-Te nem vágtad gyomron magad, csak tetetted. Igaz?

-Aha, mert?

-Mert Jace mágiát használt ellened, de te ellen álltál neki. Hogyan?

-Szó sincs ellenállásról, csak a pajzs megvédett.

-Milyen pajzs? Mi az igéje?

-Nem tudom, még Anyu tanította meg, de elfelejtettem.

-Akkor, most hogy védett meg?

-Valamelyik nap fura álmom volt- Seb kérdőn felvonta a szemöldökét.- Amiben 15 éves vagyok, és Anyu a védő igéket tanította. Ennek az egynek a szövege megmaradt, mikor felébredtem, gyors elmondtam, de mire lementem kajálni el is felejtettem.

-Aha, ez mindent megmagyaráz. De Roxi, tipped sincs milyen igét mondtál? Mert kivédted a mágiát.

-Nem tudom. Oké?-mordultam rá.

-Jó van, na. Majd rájössz.

Ennyibe maradtunk, edzésen nem is lett szóba hozva, de vacsoránál se.

Ma nem voltam kimerülve, de hamar ágyba bújtam. Már, ha  tíz óra annak számít.

Azzal a gondolattal aludtam el, hogy a mai álmomból megint kiderül valami a gyilkosságommal kapcsolatba. Helyes volt a megérzésem, aznap is rémálom gyötört.

Ugyanaz volt, mint az első, csak több részletet is láttam. A gyilkosokon fekete kommandós ruha, fekete bakancs, és olyan öv, ami megtartotta a fegyvereket. Apának a szívét golyó találta el, Ethant hátba dobták egy nagy késsel, az meg átment a tüdején. A támadókból ketten meghaltak, de azt nem tudom mitől. Azt, hogy engem kivel ütöttek le nem álmodtam meg.

Mikor a gödörben feküdtem, az tűnt fel, hogy Peteren ugyanolyan melegítő van, mint amiben találkoztam vele a Házba.

A feltámadásom után más volt. Az erkélyen voltam, mikor valaki meglökött hátulról. Átestem a korláton, és csak zuhantam, zuhantam.

Sikítva ültem fel az ágyamban.

Álmodtál, álmodtál, álmodtál-mondtam magamnak.

A szívem gyorsabban vert, az arcom könnyektől volt nedves, a ruhám az izzadságtól rám tapadt.

Egy hosszú, bő pólóba aludtam, meg egy olyan rövid shortba, hogy a felsőm eltakarta.

Elfogadhatónak találtam, ezért ebbe mentem le az udvarra. A szökőkúthoz nem akartam menni az álmom miatta. Az óceánnál döntöttem, így kerestem egy ösvényt és azon lementem a partra.

Elállt a lélegzetem, mert a partot megvilágította a telihold. Gyönyörű volt. A fénye csillogott a vízen, a hullámok a partot nyaldosták. A homokban azonban lábnyomok voltak és frissnek tűntek.

Követtem őket és az óceánt bámuló Sebastianhoz vezettek. Nem szólaltam meg, csak leültem mellé.

Közel hozzá, de nem annyira, hogy hozzá is érjek. Jó darabig csendben voltunk. Az óceánban gyönyörködtem, de éreztem, hogy Seb engem néz.

Utólag belegondolva, nem volt jó ötlet, ilyen csapzottan lejönni.

Végül ő törte meg a csendet.

-Rémálom?- bólintottam. -Pont egy hete volt az előző is, nem?- megint csak bólogatok.- Miről?

Kivártam egy percet, és csak utána válaszoltam.

-Ugyan az, csak részletesebb- kibuggyant egy könnycsepp.

Miért? Miért kellett megint azt álmodnom? Miért jöttem le? Miért ültem le mellé? És miért kell sírnom, valahányszor este találkozok vele?

Sebastian is észrevette, nem néztem rá, de tudtam, mert a hangja ellágyult, mikor megszólalt.

-Mi volt részletesebb?

-Láttam a gyilkosok ruháit...-újabb könnycseppek folytak végig az arcomon.- és...és, hogy mi végzett Apuval, Ethannel és Anyuval-nem zokogtam, csak szipogtam, de ez is elég volt ahhoz, hogy Seb átöleljen.

-Nem is sejtem, milyen érzés ha a szemed előtt végeznek a szeretteiddel, de tudom mit érzel...-nem tudom, mit értett pontosan ez alatt, de hangja arra késztetett, hogy a szemébe nézzek. -Nekem is meghalt az édesanyám, nem sokkal az után, hogy bekerültem a Házba-azok a gyönyörű szemek fájdalommal voltak tele.

-Sajnálom-úgy éreztem, most én vagyok soros a vigasztalásban, ezért szorosabban öleltem.

A csend hosszúra nyúlt, csak a hüppögésem hallatszott. Végül Seb törte meg.

-És tudod ki tette ezt a családoddal?-izmaim megfeszültek, mire ringatni kezdett.

-Nem-ez volt az igazság.

Elfordultunk, mindketten a vizet bámultuk. Elmúlt a sírhatnékom, de a szemem még könnyes volt.

Megéreztem, hogy Seb mondani akar valamit. Felé fordultam. Ugyanabban a pillanatban ő is így tett.

Szemem az állával volt egy magasban, ajkai milliméterekre voltak csak a homlokomtól. A szempilláim alól néztem fel a szemébe. Ő is engem nézett.

Felemelte a kezét, óvatosan megfogta a fejem, és hüvelykujjával letörölte a könnyeimet.

Felemeltem az állam, így a szemébe tudtam nézni.

A tekintete megváltozott. Nem bírtam kiolvasni, hogy mi van benne. Eltökéltség? Vágy?

Fejét lejjebb engedte, ajka nagyon közel volt az enyémhez. A levegőt amit kifújt, én lélegeztem be.

Tekintete fogva tartotta az enyémet. Tenyerét hátrébb csúsztatta, így a nyakamat is megtámasztotta.

Szemeit lehunyta, ajkát enyémre tapasztotta. Megcsókolt és én visszacsókoltam.

Valami, mélyen, legbelül lángra lobbant bennem. Égetnie kellett volna, de csak jóleső melegséggel árasztott el.

Sebastian a hajamba túrt, de csókja még mindig lágy, gyengéd volt. Kezem nyaka köré fontam. Ajkaink szétváltak, hogy levegőhöz jussunk, majd újra összetapadtak.

Boldog voltam, igazán boldog, a szülinapom óta először.

Éreztem, hogy Seb alig kap levegőt, és bennem is kevés volt az oxigén. Elfordítottam a fejem, mellkasára fektettem, és átkaroltam a hátát. Ő a derekamat ölelte izmos karjaival, fejét a fejemre rakta.

Sokáig ültünk így, békés csendben, mintha természetes lenne, hogy hajnalba a parton ülünk.

Elaludtam, csak akkor riadtam fel, mikor Sebastian a karjaiba kapott, hogy felvigyen a szobámba. Bágyadtan rámosolyogtam, ajkához érintettem ajkam, majd a vállához szorítottam a fejem. Erősen tartott, s ez megnyugtatott. Ismét elaludtam.