4. fejezet

Felmértem őket, és el kellett ismernem, hogy jól néztek ki.

Payton sima, fekete pólót és fekete farmert viselt, míg testvére sötétkék felsőt, halásznadrággal. Sebastian viszont, sokkal jobban nézett ki, mert csábító mosolyt viselt undok grimasz helyett. 

Miután őket megnéztem a másik három alakra fordítottam a figyelmem.

Payton mellett egy vámpír ült, szőke haja rövidre, katonásra nyírva, arca csontos, lehet vagy két méter magas. Sebastian jobbján ülő fiúnak macskaszeme van, szóval ő is boszorkánymester. Barna hajjal és nem túl magas termettel rendelkezik. El rablóm balján egy nálam egy-két évvel fiatalabb fiú ül. Nem ember, de nem is tűnik boszorkánynak vagy vámpírnak, úgyhogy a vérfarkasra szavazok.

Közelebb értünk.

Payton beszélt, de mikor észrevette, hogy közeledünk rám nézett, és csúfondáros mosolyra húzta száját.

-Lám, lám.....Hogy kicsíptük magunkat!-mondta lenézően.-Nora- fordult kísérőmhöz.-Csak nem a Főnökhöz viszed?-a tündérlánytól kérdezte, de engem figyelt. Kicsit idegesített, kicsit.

-De, találkozni akar az új vendégünkkel, mint mindig. Szóval, ha megbocsátotok, mennénk is-amint befejezte, választ se várva elindult.

Követtem, de észrevettem, hogy mindenki minket nézett, pontosabban engem.

Nem foglalkoztam velük, mentem tovább, de mikor melléjük értünk a szőke vámpír a kezem után kapott. Elrántottam, de így is vért fakasztott hegyes körmeivel. Felnyögtem. 

-Ne csináld a fesztivált Nick!-szólt rá Sebastian.

-Miért ne? Ha boszorkány  meggyógyítja magát-mondta az úgy nevezett Nick.

Nem gyógyítottam meg magam. Csak azért se!

-De, nézd már! Nem csinál semmit. Biztos, hogy boszorkánymester,Seb?- tovább feszítette a húrt. A többiek ezt hangos röhögéssel díjazták.

Nekem itt lett elegem belőle.

Felgyülemlett bennem az indulat. Volt képük elrabolni, és még bántottak is. A mágia csak gyűlt és gyűlt. Régen csak egy sikollyal bírtam elengedni az ilyet.

Nickre néztem,  és egy velőtrázót sikítottam. A sikolyom után kitört belőlem a mágia, és patkánnyá változtatta a fiút.

Mindenki elhallgatott, és csak néztek rám.

Nem foglalkoztam velük, a tíz méterrel arrébb álló Norahoz sétáltam. Leesett állal nézett, csak mikor mellé értem akkor ocsúdott fel. Felém fordult.

-Ezt, hogy csináltad?-kérdezte, még mindig döbbenten.

-Mit, hogy csináltam? Boszorkánymester vagyok, a mágia és én egy párost alkotunk-mondtam, mert ez szerintem  egyértelmű.

-Igen, de minden vámpírt, tündért és vérfarkast mágia védi, a kastélyban lehetetlen átváltoztatni őket. Legalábbis eddig az volt-magyarázta, nekem meg ekkor esett le, hogy miért ilyen döbbent mindenki.
-Ezt....., ezt nem tudtam. De akkor, hogy sikerült?-most már én is lefagytam. A többiek felé fordultam.
Payton kíváncsi tekintettel figyelt, mintha én lennék az áldozat és ő meg a ragadozó.
 Ez a tekintet nagyon ismerős volt, de nem tudom, hogy hol láttam.
Találkozott a tekintetünk. Egy pillanatra, mintha félelmet láttam volna benne, de mikor jobban meg akartam nézni már csak gyűlölet lángolt benne.
-Változtasd vissza!!-parancsolta, de a gondolataim immár nem is figyeltek rá, javában máshol jártak.
Pár perccel később beugrott.
  Anya régen mesélte, hogy én különleges vagyok. Minden boszorkánymester egy embertől és egy démontól származik. Na, már most, nekem egyik nemzőm se tölti be ezek szerepét. Anya és Apa is boszorkánymester. Meg is lepődtek mikor kiderült, hogy Anya terhes, mert a boszorkánymesterek nem szülhetnek.  Arra az időszakra egy lakatlan szigetre költöztek. Két évig ott éltek és mikor egy éves lettem csak akkor költöztek vissza. Azt mondták az ismerőseiknek, hogy örökbe fogadtak. Szerencsére nem is hasonlítottam rájuk, Anyunak a szőke haja mindig is barnára volt festve, és Apának meg feketére a vörös. Senki se gondolta volna, hogy a gyerekük vagyok. A mágiával is jobban bírtam dolgozni, és erősebb varázslatokat is egyszerűen megcsináltam. Anyunál is erősebb vagyok, voltam. Mindig figyelmeztettek, hogy nem bízzak meg senkibe annyira, hogy ezt az információt tovább adjam, ők se mondták el senkinek, még Peternek se....És úgy látszik, még mindig kivételes vagyok.
-Roxi!-szólított meg Sebastian.-Légy  kedves, és változtasd vissza Nicket, igaz, hogy  egy patkányként viselkedett, és megérdemli. De a Főnök megharagudna rád- mondta egy szelíd mosoly kíséretében.
-Tessék?-még nem tértem teljesen vissza a múltból, ezért nem értettem,hogy mit akart.
-Változtasd vissza Nicket, mert nekem nem sikerül áttörnöm a védő mágiát.
-De hogyan? Elfelejtettem, hogy kell- kicsit zavart voltam még.
-Ja, tényleg, két évig nem varázsoltál, gondolhattam volna- csapott a homlokára.- Tergum - mondta segítőkészen.
-Oké, köszi! Tergum -mondtam a szöveget és patkány Nickre néztem. Elengedtem a mágiát.
A rágcsáló visszaváltozott vámpírrá, és gyilkos dühvel a szemében nézett rám.
-Mi a fenét képzelsz?-kérdezte és támadó állást vett fel.
-Nyugi van, te támadtál, ő csak védekezett-kelt a védelmemre Sebastian.
-És? Ez nem mentség! Késztetést éreztem, hogy megegyek egy csótányt!-morogta, mire akaratlanul is felhorkantam.-Arról ne is beszéljünk, hogy az esetek után még kiröhögni is van képe.
-Bocs!-komolyan gondoltam, de még mindig vihogtam, szóval nem igazán tűnt őszintének.
-Nekem ne mondd, hogy "Bocs" ! Ha felhergelsz megeszlek. Biztos nem te vagy a legjobb vacsora, de nekem megfelel-fenyegetett meg.
Erre a mondatra felkaptam a fejem, és most már röhögtem. Két éve nem nevettem ilyen jót.
-Ja, jó étvágyat!-feleltem a fenyegetésére két kacaj között.- Szerintem nem ízlenék, a vérem mint mondtad nem túl finom, de hajrá!- mélyen a szemébe néztem.-Szívesen változtatlak megint patkánnyá-ezt viszont halál komolyan gondoltam, és szerintem észlelte is.
-Hogy mit csinálsz?-kérdezte egy mély, mennydörgésre emlékeztető hang...