5. fejezet

A hang felé fordultam

Annak tulajdonosa a folyosó közepén állt. Fekete haja rövid, szeme zöld, arccsontjai  hegyesek. Kék melegítőt viselt fekete futócipővel. Az ő teste is csupa izom.

Nagyon ismerős volt. A beállásától a hangjáig. Ismertem. De honnan?

Kezdett derengeni, és mikor beugrott  már visítottam is a nevét:

-Peter!

Odafutottam és megöleltem.

Izmai megfeszültek egy pillanatra, majd ellazult és viszonozta az ölelést. Szorosan magához húzott, majd elengedett és végigmért.

-Roxi? Hogy, hogy itt vagy? Nem haltál két évvel ezelőtt? Istenemre esküszöm, hogy én téged eltemettelek. Vagy nem te voltál? Ennyire szenilis lennék?-csak mondta és mondta, de így is nagyon örültem neki.

-De Peter, eltemettél -nevetek fel.

-Mi? De akkor, hogy lehetsz itt? Szellem vagy?-zavart kifezezés ült az arcán.

-Peter, De buta vagy! Dehogy vagyok szellem! Anya segített rajtam- még mindig zavart arckifejezését látva elmondtam neki mindet.

Mikor befejeztem valaki megköszörülte a torkát.

-Főnök! Ez mind szép és jó, de szabad tudnunk honnan ismered a lányt?-kérdi Payton. A tekintetében gyanakvást és félelmet fedeztem fel.

-Persze, csak üljünk le-mondta és leült a díványra mikor odaért. Én a szőnyegre ültem, hogy mindenki szem előtt legyen.

-Szóval?-kíváncsiskodott tovább Payton.

-Csak arról van szó, hogy a szülei, azaz a nevelőszülei nekem nagyon közeli barátaim voltak. Sokat voltam náluk annak idején. Ezért is ismerem Roxit, és a keresztapa nevet is rám ruházat. Egy suliba jártam a szüleivel, és sajnos én is köszöntem el tőlük utoljára. Nekem volt a feladatom, hogy eltemessem őket is-mesélte a fiúknak, majd felém fordult.-Kislányom, részvétem értük is és Ethanért is. Szegény, rosszkor volt rossz helyen-Paytonra nézett, majd vissza rám.- De te, hogy kerülsz ide?- az kezén lévő órára pillantott, majd folytatta.- Mindegy is, majd később megbeszéljük, mert jött egy új boszorkánymester a házba, és őt kell fogadnom.

Elnevettem magam.

-Én lennék az- mosolyogva magamra mutattam.

-Te? Téged altattak él az ikrek? Nem nagyon hiszem, mert csak azokat  "ütik" kómába akik ellenkeznek. Te nem ilyen vagy!- mostanra már ő is mosolygott.

-Hát rosszul ismersz. Gyanakvóbb vagyok már, mint  két éve voltam, és rángatózni is megtanultam mikor szíven döftek. De hát,minden jó, ha vége jó! Nem találkoztunk volna újra veled, ha az ikrek nem küldenek álomba. Lehet, hogy a gyilkosunk megtalált volna, és anya már nem tud segíteni.

-Igazad van! Mindig is pozitív voltál. Gyere, ebédelj a "házzal", épp ebédidő van. Utána Nora segít keresni egy szobát, amit tetszés szerint be is rendezhetsz, és ruhákat is válogathatsz majd-felelte, majd felállt.

-Köszönöm, az jó lesz!-hálálkodtam, és én is feltápászkodtam.

Elindultunk.

Öt perccel később az ebédlő előtt álltunk. Kinyílt az ajtó. Beléptünk. Mindenki felénk, felém fordult.

Ledöbbentem.