21. fejezet

Nem értettem semmit, ezért úgy döntöttem előbb kérdezek, és csak utána... csak utána lesz, ami lesz.
- Mit akartok? - kérdeztem
- Téged - válaszolt nyájasan Payton.
- Minek?
- Mert kellesz - idegesített a modora, na meg persze az is, hogy nem tudtam meg semmi hasznosat.
- Kifejtenéd bővebben?
- Hjaj, ha ennyire erőlteted... szükségünk van az erődre, egy briliáns tervhez.
- Miért az én mágiám kell?
- Mert erősebb vagy a többieknél.
- Miért hiszed ezt?
- Nem hiszem, tudom. Tudom, hogy édesanyád Rosemary, édesapád meg George Hynde, akik köztudottan nagyon erős boszorkányok. És első nap is láthattuk, hogy örökölted tehetségüket - basszus! Lebuktatott az, hogy Nicket patkánnyá változtattam.
- És? - csikorgattam a fogamat mérgemben. - Elmondanád azt is, minek kell az erőm?
- Hogy valóra váltsam az álmom - vigyorgott Payton.
- Milyen álmaid vannak neked? - kérdeztem mézes-mázas hangon.
- Nagyon tetszetősek - felelt ravasz mosollyal.
- Valóban?
- Valóban! Kinek ne tetszene egy óriási birodalom, jó sok hatalommal.
- Nekem nem, de ez részletkérdés. Minek ehhez az erőm?
- Majd meglátod!
- Mikor?
- Jaj, de türelmetlenek vagyunk! - mondta, majd utasításokat adott ki a többieknek.
- Nos? - igaza volt, türelmetlen vagyok.
- Ha ennyire tudni akarod. Arra - mutatott egy padra. - kikötünk azokkal - mutatott pár mágiával átitatott láncra. - Ezután együttesen leszívjuk a mágiád. A művelet után te egy élőhalott leszel, ha szabad így fogalmaznom. Nem tudsz majd gondolkozni és cselekedni önállóan. Aztán a  mágiádat felhasználjuk.
Ezek után már nem érdekelt, mi lesz a mágiámmal, ha elveszik, ugyanis biztos voltam benne, nem adom meg magam, nem leszek gondolkodásra képtelen ember. Lehet, hogy ez önzően hangzik, hogy nem érdekel a többiek sorsa, pedig de, csak ezen esetben a sajátomat előrébb raktam a fontossági listámon. Bár, ha jobban belegondol az ember, a kettő egy és ugyanazt az eredményt hozza: ha megadom magam, akkor cselekedetre képtelen ember leszek és rossz sorsa lesz a világnak, ha küzdök, akkor megmentem a Földet, legalábbis egy részét, és lehet, hogy meghalok, vagy megszökök. Szerintem így egyszerű a döntés és én is meghoztam.
Anya hangja suttogott a fülemben, így bátran kimondtam a hallottat. Pugio - suttogtam, mire egy tőr jelent meg a kezemben. Áldom az életet, amiért reggel nagy zsebes farmert vettem fel, mert így el tudtam rejteni. Norára néztem, aki az őr szerepét játszotta. És ugyan nem volt mellettem, de tudtam, hogy figyel. Még mindig a lányt néztem, mikor kimondtam magamban a következő igét. Dolore. A tündérány a földön vonaglott a kínok miatt, de nem adott ki egy hangot se. Ezután minden felgyorsult. Nick futott felém, Anya a fülembe suttogott. Prohibere. A vámpírfiú megdermedt, de nem pihenhettem, ugyanis Sebastian támadt rám. Nem volt nála fegyver, így ölre mentünk. Sikerült pár ütést bevinnem, de nagy rész én kaptam tőle. Nem tudtam mit kéne mondanom, mert megölni nem tudtam volna. Elárult, becsapott, hazudott nekem. Még azt is meg merem kockáztatni, hogy mágiát bocsátott rám, de ettől függetlenül nem tudnék végezni vele. Kérlek, Anya! Most segíts! - mondtam magamban. Passum - jött a válasz a ki nem mondott kérdésemre. Kimondtam, mire Sebastian is szenvedve esett össze. Ketten maradtunk. Payton és Én. Gyilkosom megállt tőlem tíz méterre és nem mozdult. Kaján mosoly húzódott a szájára. Most jött el az az idő, hogy kimondjam azt az igét, amit Sebastiannal nem mertem. Morte. Paytonnak holtan kellett volna összeesnie, de csak hátratántorodott. 
- Mit akartál Roxána? Megölni? - nem válaszoltam, mert tudtam, hogy tudja a választ. - Igen, gondoltam. De most itt az idő. Jössz önként vagy erőszakot kell alkalmaznom?
- Nem hagyom, hogy elvedd az erőm! 
- Gondoltam - mondta és elindult felém. Előrántottam a tőrt a zsebemből, mire megtorpant. - Mit akarsz azzal? Megölni? Nem hat rám a mágiád, de tőrrel se tudsz végezni velem.
- Tudom - leeresztettem a tőrt tartó kezem. Tudtam mit fogok tenni, de előtte tudnom kellett. - Miért ölted meg a szüleimet?
- Útban voltak. Már akkor el akartalak kapni, de ott voltak. Ők is meg az az idegesítő Ethan is.
- Akkor miért öltél meg?
- Azt hiszed én voltam? Hah, ugyan már! Édesanyád volt! Azt hitte így megmenthet a végzeted elől, azaz előlem.
- Köszönöm az információt! Viszlát Payton! - felemeltem a tőrt és kimondtam. Venenum. A tőr most már méreggel volt átitatva, így biztos, hogy úgy lesz ahogy akarom. Fogtam a fegyver és minden tétovázás nélkül a szívembe szúrtam. Először nem éreztem semmit, de jött a fájdalom. A méreg belekerült a szervezetembe és égetni kezdte a szöveteimet. Hallottam, hogy Payton káromkodik és azt is észleltem, hogy közelít hozzám, de mindezt úgy, mintha víz alatt lennék. Vért köhögtem fel, szememet nem bírtam nyitva tartani. Beszívtam a levegőt, ezúttal utoljára. Szívem megszűnt dobogni.