14. fejezet

Reggel nagyon kába voltam.
-De fura álmom volt...az óceánparton voltam és...és Sebastiannal csókolóztam...-motyogtam.
Még gondolkoztam ezen, mikor eszembe jutott, hogy nem álom volt. Pipacspiros lettem az emléktől.
Mert jó volt. Boldog voltam. De rengeteg érv szólt, hogy miért ne legyek Sebbel. A gyilkosom a Házban van. Alig ismerem. Nem lenne jó összetörni a szívem, mert akkor ki se mozdulnék a szobámból, jobbik esetben. Rosszabbikban le is lépnék. És még sorolhattam volna. De vannak dolgok amiket egy másik listára írtam volna, ami afelől szólt, hogy jöjjek össze vele. Ne legyünk felszínesek, de tisztába vagyok vele, hogy milyen jól néz ki. Kedves, nem csak velem, másokkal is. Írhattam volna még mindenféle dolgot, köztük azt, hogy jó tanár, kitartó, stb., de nem tettem. Mert van egy-két dolog, ami fontosabb. Szeretek vele lenni, és ha még nem is vagyok szerelmes belé, akkor is nagyon tetszik.
Eldöntöttem, hogyha nem csak véletlen volt a tegnapi csók, akkor adok neki egy esélyt.
Ezzel a gondolattal másztam ki az ágyból, és indultam a fürdőbe. Rendbe szedtem magam, felvettem egy rövid farmert, egy zöld pólót, plusz a kihagyhatatlan Converse cipőt, kiegészítőnek mosolyogtam.
Bementem az ebédlőbe, de Seb nem volt ott. Megint Jace mellé ültem, és mágiatanról cseverésztünk reggeli közben.
Ebédig nem is találkoztam Sebastiannal. Akkor mellém ült. Étkezés közbe minden feléről beszélgettünk, de a srác hangját alig hallottam. A tekintetét viszont végig magamon éreztem.
Kaja után felmentem a szobámba a tankönyvekért, meg levittem azt a könyvet is, amelyiket olvastam, hogy szünetben folytathassam. Mikor leértem a könyvtár üres volt, és még volt 15 percem kezdésig. Kinyitottam a Tökéletes Kémiát (ez az a könyv) és folytattam a történetet.
Nem sokat olvastam még belőle, csak ott tartottam, hogy Alex vezetni tanítja Brittany-t, de nagyon tetszett. Csak sajnálom a srácot, hogy a szeme láttára ölték meg az apját.
Sebastian kereken két órakor érkezett. Közölte, hogy óra után beszélni akar velem.
Érdekes volt az anyag amit egészségtanon vettünk, de nem bírtam 100%-ban figyelni, folyton azon agyaltam, hogy mit akar mondani Seb. Nagyrészt máshol jártam gondolatban, de azt észre vettem, hogy Sebastian is máshogy viselkedik. Mintha zavarba lenne.
Az óra végén Seb indulni készült, de nem hagytam elmenni.
-Mit akartál mondani?
-Ja, tényleg...-megvakarta a tarkóját és az ajkát rágta. -Ami a tegnap estét illeti...
-Igen?
Két percig csend volt, majd sikerült összeszednie a gondolatait.
-Nah, arról van szó, hogy nem tudom, hogy te hogy vagy vele, de én tegnap boldog voltam...mármint az este...
-Hát...a rémálmot leszámítva én is -erre elmosolyodott.
-Ennek örülök. Mivel én jól érzem magam a társaságodba, és abból leszűrve amit te mondtál, gondolom te is az enyémbe...Nem lenne-e kedved órák után lejönni sétálni a partra?
-Jó ötlet...Benne vagyok.
Ettől a mondattól mintha megkönnyebbült volna, sőt, nagyban mosolygott.
-Úgy jó-e, hogy felviszed a könyveket, összekapod az edzéshez szükséges dolgokat, azokat levisszük a terembe, és utána megyünk?
-Legyen. Hol találkozunk?-mosolyogtam rá.
-A szobád előtt.
Miközben beszélgettünk kipakoltam. A Tökéletes Kémia is kikerült a padra. Seb is észrevette.
-Ezt olvasod?
-Aha.
-Tetszik?
-Imádom. Te olvastad már?
-Igen, de nem mond el senkinek.
-Mert?
-Mert, nem épp fiús könyv, jó, vannak benne olyan részek amik azok, de tudod, nagyrészt romantika.
-Aha, neked meg tetszett, és emiatt nem akarod, hogy más is megtudja. Talált(
-Igen-kérdőn nézett rám, mire leesett, hogy még mindig a válaszomra vár.
-Nyugi, nem tudja meg senki.
-Köszönöm.
A másik két óra hamar eltelt. Mikor végeztünk felmentünk a szobákba. Összeszedtem az edzőruhámat, elraktam a könyveimet, és mentem kinyitni az ajtót, ugyanis kopogtattak. Seb állt előttem, kezében egy táskával.
Csendben mentünk le az edzőterembe. Az ajtó melletti sarokba leraktuk a cuccokat, levettük a cipőket, és elindultunk.
Most egy másik ösvényen mentünk le a partra. A kinézete első beütésre, olyan volt, mintha egy kaland-filmből vették volna ki. Szikladarabok tarkították, és nagyon kellett figyelnem, hogy el ne essek. Egyszer megcsúsztam, de Seb elkapta a kezem és megtartott. Így, kézen fogva mentünk le a homokba, de ott se engedett el.

Közbe mindenféléről beszélgettünk. Mágiáról, a múltról, a Házba eltöltött időről, sportról, művészetről...
Végig nagyon jó kedvem volt, és Sebastianon is látszott, hogy ő is így érez.
Levezetett egy öbölbe, ahol már megengedte, hogy a vízbe gyalogoljak. Ő követett, nem akart elengedni.
Úgy sétáltam, hogy beljebb kerüljek. Térdig ért a víz. Ekkor már döntöttem. Lehajoltam, és Sebre csaptam a vizet. Ő visszafröcskölt. Játék közbe nem vettem észre, hogy mélyebb a víz. A köldökömig ért.
Mindkettőnk ruhájából csöpögött a víz. Ha már úgyis vizes vagyok, beljebb is mehetnék úszni-gondoltam. Sebastiannak is valami hasonló járhatott a fejébe, de valamiért nagyon vigyorgott.
A következő percben rájöttem.
Felkapott, a térdem és a hónom alatt tartva beljebb sétált. Mikor a válláig ért a víz megállt. Lejjebb ereszkedett. Belecsimpaszkodtam a nyakába. Eldobott. Volna, de erősen kapaszkodtam, így mikor előre hajított a kezem visszarántott és neki ütköztem. Felnevettem. Seb nem nevetett. Felnéztem rá.
A szemébe ugyanazt láttam, mint tegnap este, de volt még benne valami. A kezét óvatos, lassú mozdulattal a derekamra rakta. Az enyém még mindig a nyakába volt.
Egymás szemébe néztünk, és ekkor jöttem rá mi  volt a tekintetébe. Határozatlanság. Nem tudta, hogy megtegye vagy ne. Így hát én cselekedtem.
Tenyerem feljebb csúsztattam, fejét lejeb húztam, állam felemeltem és a szájához érintettem az ajkam. Épp, hogy csak hozzá értem, de utánam kapott. Közelebb húzott magához, mellkasához szorított. Ajkaival szétnyitotta az enyémet és elmélyítette a csókunkat. Derekamnál fogva felemelt, én meg a lábamat átkulcsoltam csípőjén, és így folytattuk a csókolózást.
-Menni kéne...-súgta két csók között.
Levettem a lábam, már egyedül is talpon maradtam volna, de nem engedett el. Még egyszer megcsókoltam, majd elhúzódtam.
-Menjünk-mondtam, bár nem sok kedvem volt.

-Jó -megcsókolt, majd megfordult. -Ugorj fel, kiviszlek.

-Mehet? -kérdeztem, és mikor bólintott felmásztam a hátára.

Lassan elindult, de én így untam magam. Elkezdtem rugdosni a vizet. Seb így állandóan "eső" alatt volt. Megunta, majd hirtelen leült. Mivel a hátán voltam mentem én is a víz alá. Egy ideig lent tartott, de mikor kapálózni kezdtem felállt, és tovább ment, mintha mi se történt volna. Nevetve billegtem a hátán jobbra-balra. Megbillent és hátra estünk. Zuhanás közben megfordult, így velem szembe volt. Csókot lehelt az ajkamra, majd felhúzott. Megfogta a kezem, majd szó nélkül tovább indult.

-Mit csinálunk edzésen?

-Hmm...mit szólsz futáshoz a part mentén?

-Oké, hány kilométer?

-Tíz, bírni fogod?

-Majd meglátjuk.

Térdig ért a víz már. Átpillantottam Sebre, és láttam, hogy ő is engem néz.

-Na mi van? Tetszik amit látsz?-kérdeztem kihívóan. Alaposan végigmért.

-Hát...Nem rossz. És neked?-vigyorgott rám.

Leplezetlenül megbámulhattam, kár lett volna kihagyni. A pólója rátapadt, kiemelte így izmait. A nadrág is ott tapadt, ahol kell. Ujjaimat forgattam, jelezve, hogy forduljon meg. Megtette. Hát...tetszett a látvány. Haja hátrasimult, kiemelte arcvonalát.

-Khm...nem panaszkodom-odamentem, megfogtam a kezét és húzni kezdtem a part felé. -El fogunk késni.

-Nem baj, én vagyok az edző-ó, az a mosoly.-Programváltozás. Kimegyünk, és így kezdünk futni, az önvédelmi részre megszáradunk és akkor csatlakozhatunk.

-Rendben.

Kimentünk, és elkezdtünk futni. Nem lett meg a tíz kilométer, de így is elfáradtam. Lassan sétáltunk vissza az ösvényre, természetesen kézen fogva. Így is értünk be a terembe, ahol a többiek meglepett tekintetét kellett állnunk.